bernie sanders

Muszlim szocialista lett New York polgármestere

Zohran Mamdani Barack Obama-kaliberű politikai tehetségnek tűnik, aki minden konvenciót sikeresen rúgott fel a kampányában. Győzelmétől még hangosabb lesz a vita azzal kapcsolatban, hogy merre érdemes indulnia a Trump ellen küzdő amerikai Demokrata Pártnak.

Bede Márton
külföld

Tüntikézés Amerikában

Szombaton az ország történetének egyik legnagyobb tüntetéssorozatát rendezték Amerikában. Trumpékat azonban joggal nem hozta zavarba a 6-7 millió felvonuló.

Bede Márton
külföld

Bostontól Rómáig tüntettek Trump ellen, New Yorkban több mint 100 ezren vonultak utcára

Szombaton több mint 2500 helyszínen tüntettek az amerikai elnök ellen.

Molnár Kristóf
külföld

Egyesült Államok-szerte tüntetnek Donald Trump és „autoriter törekvései” ellen

Szombaton több mint 2500 megmozdulást tartanak New Yorktól kezdve Texason át San Franciscóig, ami miatt több republikánus kormányzó is mozgósította a Nemzeti Gárdát.

Benics Márk
külföld

Trump 300 nemzeti gárdistát vezényelt Los Angelesbe

Los Angeles polgármestere szerint semmi szükség a Nemzeti Gárdára a városban. Bernie Sanders szerint Trump „gyors ütemben vezeti az országot az autoriter rezsim irányába”, és a Kongresszus „jogköreit bitorolja”.

Herczeg Márk
külföld

Bernie Sanders azt mondja, a januárban kezdődő szenátusi ciklusa után visszavonul

A most 83 éves volt elnökjelölt-jelölt még 6 évre tervez.

Haász János
külföld

Merre tovább, demokraták?

Az egyértelmű vereség után Trump ellenfelei azonnal elkezdtek gondolkodni a visszatérés útján. Ez más, a jobboldali populizmussal küzdő demokráciáknak is hasznos lehet. Ötleteik: nem elég biztonságosnak lenni, annak is kell látszani, az identitáspolitizálásnak vége, és értelmes gondolatokkal és gazdasági megoldásokkal kell elérni a tőlük elforduló csoportokat.

Bede Márton
külföld

Fontos győzelmek: Bernie Sanders (83) lenyomott egy gyereket pingpongban

Úgy lecsapta a végén a labdát, hogy abban nem volt semmi köszönet!

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Bernie Sandersnek kellett lecsillapítania az összeverekedni készülő republikánus képviselőt és a szakszervezeti vezetőt

Eldurvult a szenátusi meghallgatás, amikor a politikus elővette a szakszervezetis korábbi, róla szóló Twitter-posztját.

Horváth Bence
külföld

A washingtoni aggok háza

Egyre szaporodnak Amerikában a Szovjetunió végnapjai óta nem látott kínos jelenetek. De a nagyon öreg és szemmel láthatóan rossz állapotban lévő politikusok maguktól nem akarnak lelépni, a pártjaik sem akarják őket elzavarni, és a választóknak sincs náluk jobb ötlete.

Bede Márton
külföld

Bernie Sanders kampányfőnök-helyettese és egyik field managere segíti az ellenzéket

Többek között erről beszélt a Partizánnak az ellenzék kampányfőnöke, Zaránd Péter.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyűrött, ocsmány, télbiztos: Ezek voltak 2021 legemlékezetesebb divatpillanatai

Topis kormányfő, magyarosch ruha, hidegkompatibilis szenátor - volt minden.

Kiss Imola
DIVAT

„Mindig elfelejtem, hogy te még élsz” – üzente Elon Musk Bernie Sandersnek

Befolyásos emberek párbeszédet folytatnak.

Kaufmann Balázs
RÓMA VÉGNAPJAI

Az alsóház megszavazta Biden 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési csomagját

Az elnök szerette volna, ha az 1750 milliárdos szociális csomag is átmegy, de erről még nem sikerült dűlőre jutni néhány centrista demokratával.

Szász Zsófi
külföld

Egyetlen emberen múlhat Bidenék háromezer milliárd dolláros csomagjának sorsa

Sőt, maga az elnök mondja, hogy a Kongresszus demokrata többsége és az ő elnöksége is rámegy, ha napokon belül nem sikerül dűlőre jutni.

Miklósi Gábor
külföld