Elítélte a bíróság a kiskunhalasi kődobálókat

bűnügy
2016 február 11., 19:05
comments 73

Hivatalos személy elleni erőszak miatt, gyorsított eljárásban hat embert ítélt el csütörtökön első fokon a Kiskunhalasi Járásbíróság. A két tárgyaláson született ítéletben öten kaptak egy év hat hónap és két év közötti letöltendő börtönbüntetést. Egy vádlott 1 éves szabadságvesztését pedig két év próbaidőre felfüggesztették. Mindannyiukat három évre kiutasították Magyarország területéről.

Az ügyészség azzal gyanúsította a 15 vádlottat, hogy január 15-én Kiskunhalason, a Menekültügyi Őrizetes Befogadó Központban ellenszegültek a biztonsági őrök és a rendőrök jogszerű intézkedésének. Január közepén a befogadó központ egyik szobájában szóváltás, majd verekedés alakult ki két iraki őrizetes között az internethasználat miatt. A fegyveres biztonsági őrök szétválasztották őket, majd a helyszínre hívott rendőrökkel dulakodni kezdett az egyik férfi.

A rendőrök intézkedésén felháborodva az őrzött területen maradtak közül legalább 15-en gyülekeztek össze, hogy tiltakozzanak a beavatkozás ellen. Rugdosni és rángatni kezdték a kerítést, ezért az egyik fegyveres biztonsági őr könnygázt fújt rájuk. Ennek ellenére a tömeg egy része továbbra is a kerítés mellett maradt, és a kerítésen túl tartózkodó rendőröket kövekkel kezdte dobálni.

Délelőtt három olyan afgán vádlott ügyét tárgyalta a bíróság, aki részt vett a hivatalos személyek megdobálásában. A járásbíróság mindhármukat - csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt - 1 év 6 hónap börtönre és 3 év kiutasításra ítélte.

Délután három iraki állampolgár ügyét tárgyalták gyorsított eljárásban. Az egyik vádlott 2 év, a második 1 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Harmadik társukat 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Ez az ítélet jogerőre emelkedett, mert az ügyész és az elítélt is tudomásul vette. Mindhárom vádlottat 3 évre kiutasították Magyarország területéről.

Az ítélet az öt vádlott esetében nem jogerős, az ügyészség valamennyiük terhére súlyosításért, a vádlottak és védőik pedig enyhítésért fellebbeztek.

Szerdán két tárgyaláson nyolcan kaptak egy év hat hónap és két év közötti letöltendő börtönbüntetést, valamint mindannyiukat három évre kiutasították Magyarország területéről. Egy embert csak kiutasítottak három évre. Fellebbezések miatt a szerdai ítéletek nem jogerősek. (MTI/Baon)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.