Senkivel sem egyeztetett a kormány, mielőtt bejelentette, hogy államosítja a közétkeztetést

POLITIKA
2016 február 11., 16:36
comments 403

A közétkeztetésben részt vevő cégek is csak a hírekből értesültek először arról, hogy a kormány a közétkeztetést is állami kézbe venné. A Vs több cégvezetőt is megkeresett, akik azt mondták, hogy nem egyeztetett velük senki az új működési modellről.

Lázár János kedden egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon beszélt arról, hogy állami kézbe vennék

  • a szennyvízszolgáltatást;
  • ivóvíz-szolgáltatást;
  • gázszolgáltatást;
  • áramszolgáltatás;
  • távfűtés;
  • hulladékkezelés;
  • közétkeztetés.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha egy magáncég ezeken a területeken akar működni, tudomásul kell vennie, hogy a lakosság kiszolgálásán nem termelhet profitot.

A lep szerint a Közétkeztetők Országos Szövetségének vezetőségét sem hívták meg az erről szóló egyeztetésekre.

Lázár János azt mondta, hogy ha jól szervezik meg a szolgáltatást, akkor akár csökkenhetnek is az árak. Ezt azonban a közétkeztetésben dolgozó cégek nehezen tudják elképzelni. Az egyikük azt mondta, hogy nyereség nélkül nehéz elképzelni, hogy miből fognak megvenni olyan alapvető dolgokat, mint például az üst. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.