MTVA: A nyilvános Eb-vetítések 99 százaléka ingyenes lesz a vendéglátóhelyeknek

Média
2016 február 15., 20:31
comments 39

Délelőtt írtuk meg, hogy az MTVA olyan leveleket küldött szét, amikben pénzt követel azoktól a vendéglátóhelyektől, amik tévén vagy kivetítőn szeretnék leadni a foci Európa-bajnokság meccseit, amiket a köztévé fog közvetíteni.

Az MTVA most köleményben reagált, és itt a teljes szöveg:

„Bár az UEFA már a kis befogadóképességű – akár 1-100 fős – nyilvános vetítésekre is határoz meg tarifát, ennek megfizetésétől az MTVA azokban a vendéglátóipari egységekben, ahol normál üzletmenetben is lehetőség van közös televíziózásra, az MTVA eltekint; díjfizetési kötelezettséget csak a 300 fő fölötti befogadó-képességű üzletek esetében határoz meg.

Az MTVA döntésének értelmében tehát a magyar vendéglátóhelyek 99 százaléka mentesül a díjfizetés alól.

Befogadóképesség alapján a helyszíneket 5 kategóriába sorolta az MTVA, ahol a legmagasabb két kategória már az 5 és 10 ezer néző fölötti sáv. A 300 és 1000 fő közötti díjszabásban az ár 200.000,- Ft. Az árakat az UEFA ajánlásával és jóváhagyásával határoztuk meg.

Az MTVA és az UEFA között megkötött szerződés értelmében azonban az MTVA köteles a tudomására jutott jogosultság nélküli nyilvános vetítéseket jelenteni az UEFA felé. Ezek után – ha szankcióra kerülne sor – azt már nem is az MTVA, hanem az UEFA végzi. Ugyanígy nagyon komoly szabályok vonatkoznak a kivetítőt üzemeltetők esetében a szponzorokra is, mert köztudomású, hogy a legtöbb nyilvános hely meghirdeti a nyilvános meccsnézéseket. Vagyis az UEFA felhasználási feltételei díjfizetéstől függetlenül mindenkire egyformán vonatkoznak.

Az MTVA a sajtóban megjelent hírekkel szemben egyelőre csak egy előzetes igényfelmérő körlevelet, és egy adatlapot küldött szét a korábbi és a lehetséges partnereknek: ezek között szerepelnek a fővárosi és vidéki strandok, fürdők, fesztiválok, önkormányzatok, sportlétesítmények és nagyobb, teraszos, rendezvényre alkalmas vendéglátóhelyek.

Az MTVA tehát nem keresi meg az összes kiskocsmát, ahol televíziót üzemeltetnek; de mindenképpen elvárja a jogszerű eljárást azoktól, akik kifejezetten erre az eseményre építve hoznak létre kereskedelmi tevékenységet, vagy közös meccsnézésekkel egészítik ki meglévő tevékenységüket.”

(Címlapkép: Fortepan)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.