Öt, a harcok miatt elzárt városba érkeztek segélyszállítmányok Szíriában

külföld
2016 február 17., 23:24

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Szíriáért felelős humanitárius koordinátora, Yacoub el Hillo szerdán bejelentette, hogy segélyszállítmányaik célba értek és öt ostromgyűrűbe zárt városba jutottak el Szíriában, így közel százezer embernek szállítottak élelmiszert, ivóvizet, gyógyszereket és oltóanyagot.

photo_camera

A segélyszervezet kedden jelentette be, hogy a damaszkuszi kormány hozzájárul a konvoj indulásához. A SANA szíriai hírügynökség szerint a főváros melletti Mudamija településre már megérkezett az első 35 kamionból álló szállítmány, amit legalább 30 ezer ember várt a városban. 

Az ENSZ adatai szerint Szíriában

486 ezer ember él ostromgyűrűbe zárva, és 4,6 millióan pedig a segélyszállítmányoknak nehezen hozzáférhető területeken.

(BBC)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.