harcok

2016. február 17.
2015. május 12.
2015. március 22.

Iszlamistákkal harcol a pakisztáni hadsereg

Folytatódott a pakisztáni hadsereg offenzívája az ország északnyugati határvidékén, ahol lényegében megszünt a központi kormányzat. Az iszlámistákkal folytatott harcokban a hadsereg szerint 80 tálib, a tálibok szerint 6 katona vesztette életét. Titkosszolgálati források szerint a hadsereg egyik őrnagya is életét vesztette, amikor a tálibok aknát lőttek a hadsereg a Tira-völgyben előrenyomuló alakulatára. (MTI)

2014. október 15.
2014. július 30.
2014. július 20.

Miközben mindenki Ukrajnára, Izraelre és Irakra figyel, Líbiában is durva dolgok történnek

Legalább 2 ember meghalt Tripoliban, amikor egy eltévedt rakéta becsapódott a házukba, miközben néhány milícia Líbia legnagyobb nemzetközi repterének birtoklásáért harcolt. A csata egy hete tart. Közben országszerte szaporodnak az összecsapások a hadsereg és a milíciák között, Bengáziban szombaton lelőttek egy katonatisztet. A világon az ötödik legnagyobb olajkészlettel rendelkező ország Kadhafi uralmának megdöntése óta a legszörnyűbb napjait éli, a korábbi felkelőkből álló milíciák harcolnak a hadsereggel és egymással is az uralomért. (Guardian)

2014. július 10.
2014. június 13.
2014. június 4.
2014. február 21.
2014. január 20.

Kijevben egész nap folyik a tüntetők és a rendőrség csatája

Mindkét oldalon 100-100 sérültet vittek kórházba. Egy tüntetőnek csuklótól amputálták a kezét, három másiknak pedig a szemgolyóját távolították el. A rendőrök gumilövedékkel és tömegoszlató gránátokkal, míg a tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel támadnak. Az ukrán belügyminisztérium nem árulja el, hogy mennyi rendőr vesz részt az akciókban, és még mennyit vezényelnek a fővárosba. (MTI)

2013. augusztus 2.

Harcok Algéria és Tunézia határán

Hétfőn nyolc tunéziai katonával végeztek iszlamista szélsőségesek a két ország határvidékén, a tunéziai hadsereg most körülzárta a terroristacsoportot a Saambi-hegységben. Az algériai hadsereg is felvonult és hírszerzési információkkal segíti a tunéziait. A Saambi-hegységben tavaly óta rejtőzködő csoport az al-Kaidával is kapcsolatban áll, több tagjuk már a mali polgárháborúban is részt vett.

Via MTI