Pukli: Nem tudnak ellehetetleníteni, most már itt vagyok

oktatás
2016 február 17., 04:45
comments 378
photo_camera

Úgy tűnik, kihúztam a gyufát

- mondta az Egyenes beszédben Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a tanártüntetések egyik legaktívabb résztvevője, akire kedden rászállt a Klik:

bekértek egy csomó dokumentumot, köztük a szülői értekezletek jegyzőkönyvét,

illetve részletes beszámolót arról, milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai, és hogyan tájékoztatták a szülőket a lázadó miskolci gimnáziumot támogató nyílt levelükről.

"Kezdődik, mondták a kollégáim, amikor megjött a levél" - mondta a műsorban Pukli, aki jelezte a Kliknek, egyrészt ilyen rövid határidővel nem tud minden dokumentumot kiadni (aznap délutánra kellett volna), másrészt a kérések egy része abszurd - soha nem hallott olyanról, hogy egy szülői értekezletről jegyzőkönyv készült volna.

A műsorban borostásan és kockás ingben megjelenő Pukli nem fél, szerinte nem fogják ezért kirúgni. "Nem fognak tudni ellehetetleníteni, most már itt vagyok", mondta, de szerinte nem az ő állása az érdekes, hanem az oktatás ügye.

A kormány által szervezett kerekasztal helyett közben több mint negyven szervezet létrehozta a Civil Közoktatási Platform nevű fórumot. Itt új közoktatási törvényt írnak az alapoktól, és a tiltakozás további formáit is itt szervezik meg. Szerveződik már a sztrájk, március 15-én pedig újabb nagy tüntetés jöhet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.