Így tesz meg mindent a világ leggazdagabb embere, hogy odafigyeljenek rá

környezetvédelem
2016 február 25., 11:42
comments 60

Bill és Melinda Gates jelenleg a világ egyik legbőkezűbb adományozójának számít, emellé pedig egész missziót is építettek a világ jobbá tételéért. Ezzel kapcsolatos leveleiket, azaz kb. kiáltványaikat a gatesletter.com honlapra kezdték el feltölteni, most pedig ennek csinálnak éppen hírverést. 

Jimmy Fallon vendégeként el is árulták, hogy bármit megtennének, hogy az emberek erre a honlapra kattintsanak. Majd meg is mutatták, hogy komolyan gondolták:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.