Elutazni, távol lenni a családtól több napra „csak úgy”? Számtalan nőnek, anyának ez még ma is elképzelhetetlen. Nemcsak azért, mert sokan furcsállnák ha ilyet tennének, vagy mert az anyósuk rögtön válásról suttogna.

Korábbi posztunk kapcsán rengeteg visszajelzést kaptunk, amelyekből kiderült, sokakat az az aggodalom tart otthon, hogy a távollétük alatt párjuk képes-e akár csak alapszinten működtetni a családot, a háztartást. Másokat az rettent el, hogy mire hazaérnének – bár senki nem halt éhen, és mindenki eljutott óvodába, iskolába, edzésre - jó eséllyel őskáosz várná őket.

Mindenki tudja - ha máshonnan nem is, a reklámokból biztos - hogy egy anya nem lehet beteg, anya nélkülözhetetlen. A munkahelyéről még csak-csak hiányozhat, de ha kiesik az otthoni munkából, nincs aki helyettesítse. Ezért aztán

arra gondolni, hogy anya csak úgy lelépjen egy hétvégére, vagy pláne hét közben, sokakat iszonyattal tölt el, és azonnal tiltakozást vált ki még az óvatos felvetés is.

Menj nyugodtan, nem lesz gond!

Elég az otthon maradáshoz már ez az egy mondat is. Saját tapasztalataik és élménybeszámolók alapján ugyanis gond az valóban nem lesz. Épp csak elmarad néhány otthoni dolog, és ezzel együtt a nyugodtság és az önfeledt pihenés.

Hogy miért? Ezek a leggyakoribb okok:

• Nincs felderítve a mosás, teregetés, hajtogatás rejtélyes övezete, azaz például elpakolva (minden!) szennyes a padlóról. A koszos ruhák, mintha egy háztartási Bermuda-háromszögbe kerülnek a távol töltött idő során. A férfizoknik azért megkerülnek, a kanapé körül vannak szétszórva.
  
• A konyha csatatérré vált. Az nem elpakolás, hogy az edények fele kint van a pulton, a harmada az ebédlőasztalon, a többi pedig mocskosan a mosogatóban figyel.
  
• A hűtő szinte biztosan teljesen kifosztott állapotba kerül, bevásárlásra sajnos nem jutott idő, energia ezekben az embert próbáló időkben.

Vagy mindez meglesz, de ebben az esetben kiderülhet, hogy az anyós gyakorlatilag beköltözött, hogy helyettesítsen. Ő - veled ellenététben - még tudja, mi egy asszony dolga. Örömmel kisegíti a fiát ebből a méltatlan helyzetből.

A nélkülözhetetlenség mítosza

Az is előfordul, hogy elutazik valaki, de csak úgy meri kihúzni a lábát otthonról, hogy előtte minden napra előre főz, mindent felcímkéz, mos, vasal, hajtogat, mindent előkészít.

Sejti előre, és igaza is lesz, hogy távolléte idején folyamatosan hívogatják majd, mit hol találnak a saját lakásukban hátrahagyottak, meddig fő a tészta, mit kell rátenni, és hogy a gyereknek kedden, vagy szerdán van a különórája.

Eközben persze anya nem pihen, hanem idegbajos, és százszor is megbánja, hogy elhagyta szolgálati helyét.

Tudja azt is, mi várja majd otthon a megkönnyebbült családtagok mellett. Vagy mi nem. Egy falat kaja, egy korty tej, egy tiszta tányér nem lesz otthon, és miközben nekiáll fél napját zokszó nélkül az eredeti állapot helyreállítására áldozni, még a párja panaszait hallgathatja, hogy milyen fárasztó volt ez az egész, és dicséretet és köszönetet vár, hiszen még a játszótérre is elvitte a gyerekeket. Egyedül!

Lehet jó azt érezni, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk otthon - legalább ott! -, de péklapáttal csap minket pofán az élet, ha bebizonyosodik, valóban ez a helyzet.

A házimunka a háziak munkája

Mindenkié. Lehetnek valakinek kedvenc, vagy épp utált résztevékenységei, de az nem pálya, ha egy családban minden, vagy legalábbis majdnem minden háziumunka egyvalaki vállát nyomja. Akkor sem, ha a mártír szerep, vagy a nélkülözhetetlenség érzése elégedettséggel tölti el, vagy mert minden női rokon és ismerős így csinálja, ez a női sors.

Mármint Magyarországon. A magyar nők kétszer annyi, napi 4,5 óra házimunkát végeznek, mint a férfiak, bár ez az aránytalanság már egyre kevésbé dívik a fejlett világban.

De ahogy a párom csinálja, az nem jó, mindenki jobban jár, ha gyorsan elintézem én, még a morgást is megúszom!

Hát nem.

Igaz, ha férfiakat kérdezel az otthoni rend fogalmáról, jó eséllyel a következőket mondják majd:

• A rendetlenség nem egy objektív dolog, és a többség vállat rándít, nekik máshol van az ingerküszöbük. A párjuk nem várhatja el, hogy az ő – egyébként részeleteiben sosem ismertetett - elvárásainak megfelelően legyen minden elpakolva.
  

• Amit nem sorolnak fel neki tételesen, de tényleg tételesen, azt nem fogja tudni, hogy meg kéne csinálni/el kéne intézni. Nem, tényleg nem jut eszébe, és nem, nem fogja ezen törni a fejét.

• Azért mert másként csinál valamit, mint ahogy a párja szokta szokta, a legnagyobb hiba kijavítgatni, vagy megróni. Könnyen lehet, hogy szarni fog az egészre, és legközelebb inkább nem is tereget ki, ha úgysem jó, ahogy ő csinálja.

• A házimunka végtelen történet, ráadásul fárasztó és unalmas is. Ebben talán nincs is aki ne értene egyet. Hát nem egyszerűbb, ha az állandó viták helyett valaki más csinálja? Inkább fizessünk valakit, egy takarítónőt, hogy segítsen neked, drágám.

Idővel mindenki beletanul

Sok férfinak még ma sincs arra mintája, hogy mit is kell csinálni egy háztartásban. Nem sokan láttak olyat otthon, amit ma már elvárnánk tőlük, így a legtöbb férfi legfeljebb „segít”, és ezért köszönetet, hálát vár.

Szó a mi szó, nagyon frusztráló lehet egy férfinak is azt látni, ha a párja mindent csuklóból megold, sőt esetleg türelmetlenül reagál, ha őt bénázni látja. Tehetetlennek érzi magát, és abban is teljesen igaza van, hogy kényelmesebb a nőnek átadni az eleve nemszeretem faladatokat. Mindez egyes kutatások szerint heti 7 óra plusz munkát okoz a feleségüknek.

Azonban jó lenne észben tartani, hogy a nők, amikor belevágtak egy háztartás vezetésébe, gyereknevelésbe, vagy családi logisztikába, pont ugyanilyen ügyetlenek voltak, és nekik is időbe telt, míg megtanulták, és kialakították a rutinjaikat. Ugyanerre lenne szüksége a párjuknak is: időre és arra, hogy ne bújj(hass)on ki a feladat alól.

Szexista, szexista … nők

Aztán ott van a férfiakat sújtó szexizmus, ami szerint a férfiak eleve alkalmatlanok olyan komplex feladatok elvégzésére, amelyek otthon adódhatnak, ügyetlenebbek, és egyébként is sokat dolgoznak, hát ne terheljük őket még ezzel is. Végre valami, amiben mi nők igazán, tényleg és megkérdőjelezhetetlenül jobbak vagyunk.

Abba most nem is mennénk bele, hogy vajon milyen megkérdőjelezhetetlen dicsőség és szuperképesség tudni, hogy hol tartjuk a lakásban a dolgokat, és hogy melyik fiókban és szekrényben mi van, és hogy a mosógép több programmal is fut, legyen annyi elég, hogy

egy családban nem lehet olyan feladat, amit nem tudna ugyanúgy elvégezni egy férfi, ha akarná. Vagy ha rákényszerülne.

Az egyedülálló férfiak, egyedülálló apák minden további nélkül ellátják saját háztartásukat, etetik, öltöztetik, iskolába, óvodába viszik a gyerekeiket. Nem kell ehhez nőnek születni. Igaz, a férfiaknak általában több pénzük van minderre, és ha megtehetik, szívesebben, és a bűntudat leghalványabb jele nélkül fizetnek meg másokat (nőket, persze), hogy elvégezzék helyettük a nemszeretem munkát.

Szóval akinek nem az a célja, hogy napról napra bizonyítsa az otthoni nélkülözhetetlenségét, és a család minden tagjának életbentartáshoz szükség legyen rá az év minden napján, az osztozzon a feladatokon.

A mártíromság nem segít. Szólni, kérni, tisztázni kell, enélkül nem megy. Ha viszont sikerül elérni mindezt, akkor tényleg szó szerint veheted, hogy „menj csak, nem lesz gond”.

<br>