Előretörtek a reformisták az iráni választásokon

külföld
2016 február 28., 07:39
comments 36

Bár a végeredmény még nem ismert, az már biztosnak tűnik, hogy ha többségbe talán nem is kerültek, jelentősen megerősödtek a reformisták az iráni választásokon. Teheránban például, ahonnan 30 képviselőt választanak meg a 290 fős parlamentbe, 29 képviselői helyet már biztosan a reformisták fognak elnyerni, de egyes jelentések szerint mind a harmincat ők szerezték meg.

A reformisták listáját Reza Aref, a volt elnökjelölt, illetve a reformista Kathami elnök alelnöke vezeti.

Az Irán valódi vezetőjéről, a legfőbb vallási vezetőről döntő 88 tagú Bölcsek Tanácsát is a hétvégén választották, itt is megerősödhetnek a reformisták. A jelentések szerint a tanácsba két reformista, Haszan Rohani elnök és Hasemi Rafszandzsani volt elnök jutott a legtöbb szavazattal.

A választás végeredményét még nem közölték, sőt, várható, hogy lesz még némi kavarás, mert például a hivatalos állami hírügynökség egyszer már kihirdette a Bölcsek Tanácsa-választás végeredményét, hogy aztán az előző jelentést visszavonva részeredménynek minősítse azt. Ha a reformisták tényleg megszereznék a többséget, az jelentős fordulat lenne, az elmúlt években a parlamentben és a Bölcsek Tanácsában is a konzervatívok voltak többségben - ők ellenezték az atomalkut és a nyitást a világra, míg a reformisták alatt felgyorsulhatnak ezek a folyamatok. (Via Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.