Fekete György Művészeti Akadémiája nem tud elugrani az állami milliárdok elől

életmód
2016 március 03., 12:24
comments 97

Valószínűleg 2022-ig minden évben harmincezer forintos havi fizetésemelést kapnak a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, hogy a Fekete György-féle szervezetben az életjáradékok elérjék a Magyar Tudományos Akadémián kifezezett összegeket. Ennek talán az lehet az az oka, hogy az alapítók szemében a két intézmény hasonló hasznot hajt a magyar társadalom számára.

Az MMA költségvetési támogatása 20 százalékkal emelkedett, idén már 6,6 milliárd forintból gazdálkodhatnak.

Az Origo nagyon alapos összefoglalójából az is kiderül, hogy az MMA-nál nem csak az emelkedő fizetések miatt nagyon jó dolgozni.

Először ugye a Pesti Vigadó épületét kapták meg, de ott már nincs a szervezet számára elegendő hely.

Andrássy úti volt MÚOSZ-székházra is rámozdultak, az lesz az új központ. A székházat 140 millió forintért tervezik.

A Budakeszi úti Hild-villa az akadémia tudományos intézete, a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet bázisa lesz. Ez a projekt 824 millió forintba kerül, azért van rá szükség, hogy a munkatársak méltó környezetben dolgozhassanak.

Fekete korábban azt mondta az intézetről, hogy eljutott a „jelképes működésig”. Ez két évig tartott nekik, ezalatt 280 millió forintot kaptak a kormánytól.

Egyelőre azt kutatják ki a pénzből, hogy később mit kellene kutatniuk, ahogy Fekete György fogalmazott

"A munkát jelenleg nyolc referens végzi, akiknek alapvető feladata annak feltérképezése, hogy az adott műfajban kik kutatnak ma Magyarországon, és hol vannak azok az anyagok, amelyeket az MMA-nak a következő években össze kell írnia.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.