Orbán szerint Andy Vajna az egyik legbátrabb magyar

politika
2016 március 04., 06:35
comments 273

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a kormány kvótaügyi népszavazásáról azt mondta, hogy szerinte 

jobb külön-külön cselekedni, mint együtt tétlennek maradni.

Ugyanakkor a miniszterelnök úgy gondolja, hogy előbb jutnak el a menekültválság megoldásáig, mint hogy Európa szétszakadna. Orbán olyan tervekről hallott, hogy kialakulhat egy mag-Európa és körülötte egy gyűrű-Európa, de szerinte ez nem a ma problémája, bár még ebben az évben várható erről döntés.

photo_camera Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán elmondta, hogy Magyarország volt az első nemzetállam, amely önállóan cselekedett, ezért ma Magyarország a legvédettebb állama az EU-nak. 

Kijelentette, hogy „itt nem lesznek kerítésáttörések, nem fognak vadászni mindenfajta bandák feleségeinkre, lányainkra". Orbán szerint ha ennek a jelét látják, azt a csírájában el fogják fojtani. Hozzátette, hogy

 ebből a szempontból nem csinálunk Európát

Van hová emelni

A román határra tervezett kerítésről elmondta, hogy még nem tudjuk, hogy a románok meg tudják-e állítani a migránsokat, így a kormány két-három hét alatt fel tudja húzni a kerítést a magyar-román határon. Az anyagokat már megrendelték ehhez.

Nincs hová emelni

Orbán gratulált a Saul fia Oscar-díjának, majd azt mondta, hogy a magyar filmipar annyi támogatást kapott az elmúlt években, hogy ezt már nincs hová emelni. 

A miniszterelnök arról beszélt, hogy korábban a filmfinanszírozás területén káosz volt, de Andy Vajna, aki szerinte „az egyik legbátrabb magyar, aki vállalta azt a munkát, hogy ebben a darázsfészekben megpróbál békét, igazságosságot és alkotó légkört teremteni."

Valakik 

Azt érthetetlennek nevezte, hogy Görögország miért tűrte, hogy Törökország felől milliószám lépjenek át a területére ellenőrzés nélkül. Azt furának tartja, hogy a szigetekre érkezőket a görögök miért szállították tovább a szárazföldre.

Orbán Viktorszerint valakik, például a németek annak elenére is állandóan megvédték Görögország, hogy azok közben megsértették a a schengeni megállapodást. Hozzátette, hogy azért vannak a függöny mögött mások is. 

Arra a felvetésre, hogy a NATO európai erőinek főparancsnoka szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot, Orbán Viktor úgy reagált, hogy Oroszország szíriai bombázása előtt is özönlöttek a migránsok Európa felé, ezért 

„ezt az oroszok nyakába varrni a logika egyszerű szabályai szerint sem tűnik értelmes álláspontnak”.

A kormány által kezdeményezett kvótareferendumról azt mondta, hogy „Schulz úr is úgy tesz, mintha nem tudná, amit egyébként mindenhol elmondtunk", hogy Magyarország a betelepítési kvótáról - a 120 ezer ember szétosztásáról - szóló korábbi döntés ellen bírósághoz fordult. Hozzátette, hogy a népszavazás a jövőről szól, a március közepi EU-csúcson ugyanis egy folyamatos, állandó, kötelező migránsszétosztási rendszert akarnak előterjeszteni. Ezért nem a jövő hétfői, hanem a hónap közepi csúcstalálkozót tartja az igazi nagy kihívásnak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.