Vádat emeltek Simon Gábor ellen

Az ügyészség pénteken különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő ellen.

Forrás: Facebook/Simon Gábor

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy a főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza Simonra, akit hamis magánokirat nyolc rendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak. 

A főügyész a költségvetési csalásról azt mondta, hogy Simon Gábor ismeretlen forrásból 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem tett eleget a személyi jövedelemadóra és az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó fizetési kötelezettségének, ezzel 120 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Simonról még 2014 februárjának elején derült ki, hogy több száz milliós vagyont tart egy bécsi bankszámlán, amit nem tüntetett fel képviselői vagyonnyilatkozataiban, és jövedelemadót sem fizetett utána. A volt szocialista képviselő az eljárás során befizette a több mint 128 millió forint adóhátralékot, de az osztrák pénz eredetéről nem vallott érdemben. 

A Magyar Idők korábban arról írt, hogy mivel az ügyészség sem jött rá honnan van a , így könnyen megtörténhet, hogy nem vagy csak rövid időre kerül rács mögé, a bankszámlákon lévő maradék pénzt pedig nyugodtan használhatja majd. (MTI)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.