Eurostat: a nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában

Tbg
életmód
2016 március 07., 13:36
comments 193

Bár a helyzet javult, a nők Európa-szerte még 2014-ben is átlagosan 16,1 százalékkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, az ezt megelőző évhez képest a legnagyobb javulás Magyarországon mutatkozott, derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfői jelentéséből.

A nemek közötti bérszakadék mélysége nem változott lényegesen 2013-hoz képest, akkor 16,4 százalék volt a különbség átlagosan.

A vizsgált országok többségében javult a helyzet a 2013-as adatokhoz képest. A legnagyobb javulást Magyarországon mérték, ahol egy év alatt 3,3 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közti bérkülönbség. Magyarország 15,1 százalékkal jelenleg a középmezőnyben helyezkedik el.

photo_camera Magyaország erősödött a legjobban ebben a mutatóban 2013 és 2014 között. (Forrás: Eurostat)

A legnagyobb mértékben Litvániában és Portugáliában nyílt tovább a bérolló, mindkét országban 1,5 százalékponttal nőttek a fizetésbeli különbségek.

Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.