Kihallgatták az első személyt a népszavazós balhé miatt

Tbg
életmód
2016 március 07., 13:20
comments 208

Az Index úgy tudja, kihallgatták Nyakó István szocalista képviselőt, aki pár hete népszavazási kezdeményezéssel érkezett a Nemzeti Választási Irodához, de leadnia már nem sikerült, megzavarták közben.

„Nyakó István azt mondta az Indexnek, hogy tanúként hallgatták ki, kiegészítette a feljelentését. Nyakón kívül 19 feljelentő van az ügyben. A politikus azt mondta, bízik abban, hogy a rendőrségi nyomozás feltárja, hogy kik voltak a kopaszok felbujtói, akik megakadályozták népszavazási kérelmének érkeztetésében.”

- írja az Index.

Nyakó szerint a rendőrségnek ki kéne derítenie, ki fizette a „kigyúrt kopaszokat”, akik ugyancsak ott voltak az NVI épületében, de nem adtak le semmit, csak kitöltötték az űrt és az időt. 

A több órás hercehurca alatt egyébként egyetlen rendőri egység nem jelent meg érdemben a helyszínen. (Index)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.