Tényleg vétózott egyet a magyar kormány Brüsszelben hétfőn: a nők és a melegek jogai melletti kiállást

POLITIKA
2016 március 08., 19:20
comments 442

Kedd este posztolt arról Facebook-oldalán Jávor Benedek EP-képviselő, hogy Magyarország hétfőn mégiscsak megvétózott valamit az EU-ban, még ha az nem is a menekültügyi megállapodás volt

Jávor azt írja, hogy "bizottsági információi szerint a holland elnökség tegnap a foglalkoztatási tanácsülésre egy olyan javaslatot terjesztett be, amely állást foglalt volna az LMBT-közösség tagjainak egyenlőségét biztosító bizottsági és tagállami erőfeszítések megerősítése mellett. A javaslat körül - némi csiszolgatás után - konszenzus alakult ki a Tanács ülésén, még az ultrakonzervatív lengyel kormány is elfogadhatónak találta. Az egyhangú támogatás mégsem lett meg, mert a magyar kormány megvétózta a kialkudott megállapodást az LMBT-közösség jogegyenlőségéről".  

Mint kiderült, arról volt szó, hogy a magyar kormányt képviselő Emmi számára elfogadhatatlan volt, hogy a nemek közötti társadalmi egyenlőséget szolgálató intézkedéseket összekössék az LMBT-közösség helyzetének kérdésével.

Az Emmi a nap folyamán közleményt is kiadott, ebben arról írtak, hogy "a tanácsülésen a nők és férfiak társadalmi egyenlőségével foglalkozó tanácsi következtetést összekapcsolták egy olyan dokumentum tárgyalásával, amely az LMBTI- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális) emberek jogainak és lehetőségeinek erősítéséről szól. A magyar fél a két dokumentum szétválasztását és a nőket támogató tanácsi következtetés elfogadását javasolta, Brüsszelben azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy a két témában egyszerre haladjanak."

Az LMBT-közösség jogainak erősítését védő dokumentumot viszont a magyar fél  "komoly, a tagállamok szuverenitásával összefüggő aggályok miatt" a tanácsülésen jelen formájában nem tudta támogatni. 

Azaz Magyarország nem támogatta az LMBTI-emberek egyenlőségéről szóló dokumentumot, és mivel az elnökség nem fogadta el a két dokumentum szétválasztására vonatkozó javaslatot, a tanács hétfői ülésén egyik dokumentumot sem fogadta el. A holland elnökség döntése szerint elnökségi következtetések készülnek, amelyeket a tervek szerint a tanács júniusi ülésére kívánnak benyújtani.

Az Emmi közleményében megírta azt is, hogy Magyarországnak kiemelkedően fontos az alaptörvényben lefektetett alapelvek és értékek védelme. Az ország nem tud és a jövőben sem fog olyan döntéseket támogatni, amelyek nem tükrözik ezeket az értékeket. Mivel a családjogi kérdések alapvetően nemzeti hatáskörbe tartoznak, nem tartanak elfogadhatónak olyan uniós politikai döntést, "amely közvetlenül vagy közvetve gyakorol nyomást Magyarországra, hogy vizsgálja felül a családjoggal kapcsolatos alapvető értékeit". 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.