A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.
A fideszes politikus 2013-ban veszett össze, majd békült ki Csányi Sándorral, most a miniszterelnök tette fel a kérdést: „Hogyan lehetett egyes, ma már respektált vállalkozóknak bankjuk, áruházláncaik? Hogyan lett a semmiből valaki több tíz-, százmilliárdos vállalkozó?”
Magyar a válaszában végül Rétvári Bencét fekete öves, babérkoszorús hazugságbajnoknak nevezte.
A kormányzati ciklusok számát tekintve.
Durva.
Hankóért, Varga-Bajuszért, Sesztákért és Búsért szólt az ima.
Hankóért már a letartóztatása előtt is imádkoztak a Fidesz-KDNP politikusai. Most az Orbán-imádó Osztie Zoltán atya templomában találkoznak a jó érzésű honfitársak.
Bujdosó Andrea Tisza-frakcióvezető felszólalása után indult el a szokásos kiabálás.
Miközben a miniszterelnök a szerinte sokkal igazságosabb költségvetésről értekezett, és a Mi Hazánkkal vitatkozott Orbán Viktor beidézésének elszalasztásáról, a Fidesz-KDNP frakciója bingózással múlatta az időt a parlament hétfői ülésén.
Olyan mezőkkel, mint Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Hatvanpuszta, Korrupt, Örkény, Vergődés.
A miniszterelnök szerint több mint egy évbe is telhet a folyamat, ráadásul az se biztos, hogy eredményes lesz, hiszen népszavazással döntenek majd a végső szövegről. Hogy képzeli a Tisza a társadalom bevonását? Milyen szerepe lesz az ellenzéknek?
Bűnügyekkel foglalkozott hétfőn az Országgyűlés.
A napirend előtt Magyar az ügyészségbe vetett bizalom visszaállításáról, Baka András jelölésének visszautasításáról beszélt, míg az ellenzéki képviselők Mandinertől Schmidt Máriáig és tovább terjedő hajtóvadászatot, abszolút filmszínházat emlegettek.
A párt szerint koncepciós eljárás folyik. A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője is kiállt Hankó Balázs mellett. Seszták Miklósról nem beszéltek.
Hegedűs Zsolt miniszter mutatta be a közösségi médiában az exállamtitkár levelét, egy nappal a kötelező MOK-tagságról szóló szavazás előtt.