Debrecen mégis engedélyezi botlatókövek lerakását

történetek
2016 március 09., 06:03
comments 86

Debrecen polgármestere, Dr. Papp László felülbírálta korábbi döntését és mégis engedélyezte, hogy városi civilek a holokauszt áldozatainak emléket állító botlatóköveket helyeztessenek el a járdákon. 

Korábban mind a város, mind a helyi hitközség elutasította a helyi germanisztika tanszék két oktatójának kérését. 

photo_camera Botlatókő a II. kerületi Frankel Leó utcában. 10x10 cm. Fotó: Fekist / Wikipedia.

A Debreceni Zsidó Hitközség arra hivatkozva nem támogatta az elképzelést, hogy a kövek (amikhez hasonlóak tízezerszámra borítják Európa városait) veszélyeztetnék a járókelők testi épségét, míg az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy a zsinagóga udvarában felállított emlékfal támogatásával elegetet tettek ilyen irányú kötelezettségeiknek, és az újabb emlékhelyek csak rasszista akciókra adnának lehetőséget.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke levélben fordult a polgármesterhez - és a hitközség vezetőjéhez -, és kérte a döntés felülbírálását, aminek a polgármester végül eleget tett. 

Dr. Papp azt írta, kizárólag a zsidó vezetők kérésére változtatta meg döntését, és hogy Debrecen számára a zsidóság ügye "kiemelten fontos, nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is."

(Mazsihisz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.