A kormánynak feltűnt, hogy túlzsúfoltak a börtönök

bűnügy
2016 március 10., 18:37
comments 80

A Magyar Közlönyben csütörtök este jelent meg az a kormányhatározat, amiben a kormány meghatározta, hogy a következő években mennyit költenek a börtönök bővítésére.

Az Európa Tanács kedden megjelent jelentése szerint egész Európában Magyarországon voltak a legzsúfoltabbak a börtönök 2014-ben: 

100 férőhelyre 142 fogvatartott jutott.

A kormány mostani döntése alapján

  • 2016-ben 1243,1 milliót;
  • 2017-ben 30 390,6 milliót;
  • 2018-ben 51 348,9 milliót;
  • 2019-ben pedig 19 921,4 millió forintot költenének férőhely-bővítésre.

A kormányhatározat megemlíti, hogy Magyarország ezzel így tud eleget tenni Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében foglaltaknak, ami szerint senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.