Az MSZP-sek nem kaphatták meg időben a térfigyelő kamera felvételeit a Nemzeti Választási Irodától

bűnügy
2016 március 11., 15:25
comments 95

"Kikértük a térfigyelő kamerák teljes felvételét. Kiderülhetett volna belőle, hogy fogadták a kopaszok Erdősinét, amikor megérkezett az NVI előterébe. Az is, hogy Erdősiné kísérője beszélgetett-e a kopaszokkal."

Ezt Nyakó István MSZP-s politikus mondta. Ő volt az, akit február 23-án tucatnyi izomember megakadályozott, hogy népszavazást kezdeményezzen a boltok kötelező vasárnapi zárva tartása ellen.

Nyakó szerint azért fontos a térfigyelő kamerák felvétele, mert az eddigi eljárásokban azt mondták, hogy nem volt együttműködés a kopaszok és Erdősiné és kísérője között.

Azt ugyan több körben megállapították, hogy a kopaszok megsértették a választási alapelveket, és direkt vagy indirekt módon akadályozták Nyakót, de

eddig a hivatalos álláspont mindenhol az volt, hogy a kopaszok jogsértését a néni és kísérője nem használták ki, amikor Nyakót négy másodperccel beelőzve beadták saját kérdésüket. Nem játszottak össze velük.

Ezt tisztázhatta volna a térfigyelő kamerák teljes, hajnaltól tartó felvétele, ezért akarták azt becsatolni Nyakóék a felülvizsgálati kérelemhez, amit ma nyújtottak be a Kúriához.

Azt szeretnék, hogy a Kúria mondja ki: rosszul döntött a Nemzeti Választási Bizottság amikor Erdősiné népszavazási kezdeményezését hitelesítették, az övét pedig emiatt kidobták.

Az egyik érvük az, hogy a néni és kísérője igenis kihasználták a kopaszok akcióját, és ezt bizonyíthatta volna a teljes videó.

Nyakóék a mai fellebbezéshez nem kapták meg időben a felvételeket a Nemzeti Választási Irodától.

Március 2-án kérték ki a videót, de a Választási Iroda túl sokáig gondolkozott, hogy odaadják-e a felvételt vagy sem. Nyakóék úgy tudják, hogy az NVI az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, hogy megállapítsák: nem lenne-e jogsértő kiadni a videót.

Az akciózó kopaszok közül ketten egy-egymillió forintot kérnek az ATV-től személyiségi jogaik megsértése miatt, mert a csatorna az arcuk kitakarása nélkül közölt róluk képeket.

A 444-nek március 2-án kiadták a térfigyelők felvételének egy részét. Mi kifejezetten csak arra a néhány percre voltunk kíváncsiak, amikor a kopaszok megakadályozzák Nyakót, hogy az NVI előterében lévő blokkolóberendezéshez jusson. Ezt két nap alatt megkaptuk. A legfontosabb 26 másodpercet itt lehet megnézni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.