Eltűnt a radarról egy észak-koreai tengeralattjáró

Tbg
külföld
2016 március 12., 14:38
comments 206

Feltételezhetően elsüllyedt egy észak-koreai tengeralattjáró a kommunista ország keleti partjainál, miközben az USA és Dél-Korea hadserege történelmük egyik legnagyobb hadgyakorlatát tartják éppen a térségben.

A BBC az amerikai US Naval Institute lap értesülései alapján írja, hogy a jármű az ország keleti partvidékén két, Japánra néző tengerészeti bázisok közelében volt, amikor eltűnt az amerikaiak radarjáról, egy ideje ugyanis figyelték a mozgását.

Azt egyelőre nem tudni, köze van-e az imperalisták hadgyakorlatához, mindenesetre Észak-Korea többször követelte, hogy állítsák le gyakorlatozást, amit egyébként azután kezdtek el a szövetségesek, hogy a kommunista ország több alkalommal tesztelte ballisztikus, elméletileg majd nukleáris robbanófejet is hordozni képes rakétáit. 

Az észak-koreai tengeralattjáró-flotta kb. 70 hajóból áll, de ebbe az egészen apró, pár fős személyzettel és a nagyobb, 30-40 fős legénységgel operáló hajók is beleszámítanak. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.