Lázár Jánossal tárgyalna csak Pukli István

POLITIKA
2016 március 16., 07:50
comments 331

Pukli István, a marcius 15-i pedagógustüntetés vezérszónoka, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója - aki nyilatkozott a 444-nek is - a Népszabadság szerdai számában megjelent interjújában arról beszélt: csak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, valamint egy "közoktatási szakértővel" volna hajlandó asztalhoz ülni, hogy megvitassák a közoktatás állapotát és a tüntető tanárok követeléseit. 

photo_camera

Balog Zoltán humánminiszterrel illetve Palkovics László államtitkárral nem egyeztetne. Pukli korábban már beszélt arról, hogy utóbbi politikusoknak nincs érdemi ráhatása költségvetési kérdésekre, így a Klebelsberg Intézményfenntartó sorsára sem, ezért nem látja értelmét, hogy velük tárgyaljanak.

Az iskolaigazgató az interjúban arról is beszélt, hogy a Tanítanék Mozgalom áll már a tiltakozás középpontjában, ezért szerinte a tiltakozó szakszervezeteknek - a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének - kell mögéjük beállniuk, és nem fordítva. 

Pukli nem számít arra, hogy Orbán Viktor kormányfő és Áder János köztársasági elnök bocsánatot kér a pedagógusoktól az elmúlt évek oktatáspolitikája miatt, és arra készül, hogy március 30-án egy órára beszüntetik a munkát. 

„Álljon le az élet az országban, a villamosvezetők, mozdonyvezetők, orvosok, az egészségügyben és minden más ágazatban dolgozók sztrájkoljanak abban az egy órában.”

A vezérszónok azt szeretné, ha a tüntető munkabeszüntetés idejére az iskolák előtti terek "sztrájkcentrummá" alakulnának. Mivel sztrájk elvileg nem lehetséges, a mozgalom polgári engedetlenség formájában tiltakozna, és amennyiben ez nem tetszik a kormánynak, emlékeztetik majd a vezetőket a Kossuth téri kordonbontásra, amit annak idején Orbán Viktor pártelnökként vezényelt végig. 

(Népszabadság

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.