Orbán parazitái

Idén eddig két nagyobb beszédet tartott a miniszterelnök: a februári évértékelőt és a március 15-i ünnepit. Mindkettőben elhangzott a „gazdaállat” kifejezés.

A gazdaállat teste vagy annak egy része táplálékot és védelmet nyújt egy élősködőnek (parazitának)” – olvasható a szótárban. A gazdaállaton tenyésző paraziták közé tartozik többek között a galandféreg, a tetű és a pióca. Orbán mindkét beszédében politikai ellenfeleit helyezte el gazdaállaton.

Évértékelőjén így tett különbséget saját viselkedése és az ellenzék között: „Én is tudom, hogy nehezebb és bonyolultabb, mint láthatatlanul meglapulni egy gazdaállat puha, meleg és szőrös hátán, de biztosan méltóbb 1100 éves Kárpát-medencei történelmünkhöz”. 15-én pedig így beszélt az ellenzékről: „Ha néha hangoskodik is, de gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai”

Orbán Viktor évek óta hazaárulással vádolja politikai ellenfeleit. E vádaskodás is méltatlan egy többpárti demokráciához, de a hisztérikus magyar belpolitikában nem csupán ő tekinti életveszélyes és halálos ellenségnek a másik oldalt, ez a fordulat már akkor része volt a politikai szólamoknak, amikor éppen nem volt miniszterelnök. 

Ám új és minden korábbinál mélyebb színvonal emberi mivoltától megfosztani a politikai ellenfelet. Undorító állatokkal fizikai megsemmisítés előtt szokás azonosítani embercsoportokat: a nácik nevezték parazitának a zsidókat, vagy a ruandai hutu vezetők nevezték csótányoknak a tuszikat. 

A polgári demokráciákban az ilyen megfeleltetés ritkán fordul elő. A kevés kivétel egyike volt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori militarista szervezete, a Szlovák Testvériség, amely a 90-es években „Za slušných ľudí! Proti parazitom!” vagyis „A rendes emberekért! A paraziták ellen!” szlogennel kampányolt a cigányok és a magyarok ellen.

Orbán szóképeiben március 15-én többször is az embernél alacsonyabb rendű létformákkal azonosította politikai ellenfeleit. „Javíthatatlan emberjogi harcosok falkái éreznek leküzdhetetlen vágyat, hogy kioktassanak és megvádoljanak bennünket” – mondta például. A falka állati minőségre utal. A „javíthatatlan” jelző pedig arra, hogy nincs mód a meggyőzésre, erre kísérletet sem érdemes tenni, aki ilyen, az természetéből fakadóan kártékony. A „leküzdhetetlen vágy” pedig ördögi, szexuálisan túlfűtött figurákra utal, épp úgy, mint a beszéd egy másik pontján kimondott „kudarcot vallott értelmiségiek vérgőzbe fojtott kielégületlensége”. Ebben az egyetlen esetben, amikor emberrel azonosította ellenfeleit („értelmiségiek”), azok akkor is állati karaktert kaptak, hiszen gyilkolásra készek és nemi gerjedelmektől túlfűtöttek, vagyis olyanok, mint a vadak. Akiknek egyébként "meg vannak számlálva a napjai". A pusztulás képei máskor is elhangzottak, például amikor növényekké minősítette vissza az ellenfeleket: „az ágak után a gyökerek is elszáradnak”.

Vannak arra utaló jelek, hogy az ellenfelek minden korábbinál brutálisabb gyalázása nem csupán retorikai fordulatot jelentenek, hanem egy új, a gyakorlatba is átültetett kormányzati módszer meghirdetését is. 

A Nemzeti Választási Irodánál látott fizikai fenyegetés, vagy Pukli István illetve Juhász Péter megalázását szolgáló, még hazai szinten is aljas kampányok illeszkedni látszanak a miniszterelnöki beszédekben meghirdetett vonalhoz. E politika célja az ellenfél eltiprása. El fogtok pusztulni ti állatok, jelentette be a miniszterelnök, és a leszámolás az ellenfelekkel szemben máris elkezdődött. 

Érthetetlen, hogy Nyakó Istvánék népszavazási kezdeményezése, a tanárok tüntetése vagy egy bőven a parlamenti küszöb alatt mért párt politikusának kampánya hogyan válthat ki ennyi agressziót a kormányoldaltól. Két és fél évvel a következő választások előtt, a közvélemény-kutatásokat meggyőzően vezető erőnek mi szüksége van az ennyire brutális fordulatra? Mitől félnek ennyire?