Meghalt Gróf András, az Intel társalapítója

gyász
2016 március 22., 05:04
comments 37

Hetvenkilenc éves korában meghalt Andy Grove (Gróf András), aki a világ vezető chipgyártó cégévé tette az Intelt - közölte egykori cége kedden.

Halálának körülményeire a közlemény nem tért ki, a Szilikon-völgy egyik úttörő jelentőségű személyisége azonban egy ideje Parkinson-kórban szenvedett.

photo_camera Grove (jobboldalt) az Intel korábbi vezérigazgatójával, Craig Barrett-tel (baloldalt) és Kim Dedzsung dél-koreai exelnökkel (középen) a Canta Clara-i Intel Múzeumban. (AFP PHOTOS/John G. MABANGLO AFP PHOTOS/jgm / AFP / JOHN G. MABANGLO)

Az 1936-ban Budapesten született Gróf András István az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált, és ott folytatta vegyészmérnöki tanulmányait. 1968-ban két társával együtt alapította meg az Intel Corporationt, amely ma a világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalata.

Andy Grove 1979-től több mint két évtizeden át elnökként, majd vezérigazgatóként irányította a céget, majd 2005-ig az igazgatótanács elnöke maradt. Azóta rangidős tanácsadóként segítette az Intel munkáját. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.