Széles Gábor feljelenti a Facebookot a Médiatanácsnál

INTERNET
2016 március 25., 13:39
comments 290

Magyarország 5. leggazdagabb embere szerint az összes arab, török, pastu, afrikai meg tudja az ég, miféle jövevény takarodjon Európából, amíg még mehet. Széles Gábor legalábbis erről szóló, nyíltan rasszista, etnikai és vallási alapon uszító posztot osztott meg.

Úgy tűnik, valaki feljelentette a Facebooknál, mert mint írja:

„Elnézést kérek, hogy a névnapom alkalmából küldött gratulációkra nem tudtam válaszolni, de a Facebook orwelli gondolatrendőrsége 24 órára letiltott épp most!”

Széles azt állítja, hogy hetente félmillió ember olvassa a posztjait, ami nyilván képtelenség. Mindenesetre ennek tudja be, hogy lecsaptak rá a helytartók:

„Nyilván zavarja és irritálja az FB magyarországi helytartóit, ill. gondolatrendőrségét, hogy az elmúlt hónapokban jelentős növekedést ért el az oldalam, hetente 4-500 ezer ember olvassa posztjaimat és ezt próbálják megállítani bármiféle eszközzel.”

photo_camera Fotó: Széles Gábor / Facebook

De már elő is állt a megoldással:

„Nem hagyom ennyiben a dolgot, a Médiatanácsnál feljelentést fogok tenni annak kivizsgálására, hogy ma Magyarországon miként működhet úgy egy közösségi portál, hogy vezetőségéről semmit nem lehet tudni, és akik kényük-kedvük vagy éppen politikai állásfoglalásuk szerint önkényesen gátolják a szólásszabadságot.”

Nem lennék most Mark Zuckerberg és a háttérhatalom helyében. Mondjuk ha Széles a disznófülűek ellen is elbukta a pert, akkor lehet, hogy még nincs ez lejátszva.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.