A Microsoft bocsánatot kért a náci robotjáért

TECH
2016 március 27., 13:05
comments 61

Szerdán indította be a Microsoft az állítólag mesterséges intelligenciával megáldott csetbotját, Tayt, de a kísérlet balul sült el.

A robot egy nap után olyan üzeneteket küldött, amikben Hitlert éltette, a zsidókat és a feministákat szidta, a mexikói határfalat pedig jónak tartotta.

Erre a trollok úgy vették rá, hogy nekiálltak Tayt azzal szívatni, hogy olyan üzeneteket küldtek neki, amikben azt kérik, egyszerűen csak ismételje meg őket. A cég nagyüzemben elkezdte kiirtani ezeket a tweeteket, most pedig elnézést is kértek.

Mint mondták, hiba volt, hogy nem gondoltak erre a „sebezhetőségre”, ami az első 24 órában kiderült. Azt mondták, azért nem merült fel, mert Kínában nem volt hasonló problémájuk az ott elindított robottal. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.