Az elmúlt öt év alatt nem, hogy nőtt volna, csökkent a stadionokba járók száma

sport
2016 március 28., 09:39
comments 70

2010 óta nem nőtt, sőt, csökkent a meccsre járó szurkolók száma, írja a Népszabadság. A lap a Csányi-Orbán páros regnálásának kezdete, a 2010. őszi szezonkezdet óta lejátszott 1355 bajnoki mérkőzés látogatottsági adait vizsgálta. Eszerint

a mostani NB I-es mérkőzések átlagos nézőszáma ugyanúgy 2800 körül alakul, mint a 2010/11-es idényben, kicsit még kevesebb is.

Pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség A megújulás évtizede 2010–2020 című stratégiája szerint 2015-ig ötezerre, 2016-ra hatezerre kellett volna növekednie ennek a számnak. Ausztriában az átlagos meccsenkénti nézőszám kilencezer, Csehországban pedig ötezer. Az új stadionok tehát semmiféle látogatószám növekedést nem okoztak. A cikk írói szerint jó példa erre a debreceni Nagyerdei stadion, ami

14 százalékos kihasználtsággal működik, és olykor a forduló összes nézője elférne egy lelátón.

A költségvetés a tervek szerint nem áll le a stadionfejlesztésekkel: 

2017-ig nagyjából 235 milliárd forintot áldoz építésükre. 

A kihasználatlanság és a jegyárak szintentartása miatt a kluboknak egyre nagyobb teher lesz majd a stadionok fenntartása, üzemeltetése. Ezt a kormány felismerte, legalábbis erre utal, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a tao2 előkészítésekor már arról beszélt: lehetővé akarják tenni a társaságiadó-kedvezmény révén befolyó pénzből a stadionok fenntartására is költhessenek a klubok. 

A Népszabadság szerint az állam már most is közvetett támogatásokkal segíti az egyesületeket:

  • az MTVA beszállása önmagában duplájára növelte a közvetítési díjakat,
  • a taorendszeren keresztül 101 milliárd jutthatott a klubokhoz, 
  • és az állam stadionokat épít nekik, majd a fenntartásukat is a taoból oldaná meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.