Húsvágó bárddal, fényes nappal az utcán ölt meg egy őrült egy négy éves kislányt Tajvan fővárosában

bűnügy
2016 március 28., 14:25
comments 78

Szörnyű gyilkosság történt Tajpejben, Tajvan fővárosában.

A történet zavaros még, de a kislány családja és a járókelők arról számoltak be a helyi újságoknak, hogy éppen biciklivel mentek a metróállomás felé egy forgalmas utcán, amikor egy férfi odalépett hozzájuk. Az anya azt hitte, hogy csak segít a gyerekbiciklin ülő kislányát felfelé tolni a lejtőn, ezért nem lépett közbe. Ehelyett a férfi előkapott egy éles szerszámot, és ellökte a kislányt.

Mire a járókelők leteperték volna a húsvágó bárdos férfit, addigra már levágta a kislány fejét.

A rendőrség csak nehezen tudta elszállítani a férfit a lincselésre kész tömeg elől.

A tettesről azóta kiderült, hogy Wang a keresztneve, munkanélküli volt, és a hatóságoknak különféle pszichiátriai problémák miatt volt dolguk vele korábban. Az őt elfogó rendőröknek azt állította, hogy kábítószert is fogyasztott, de az erre vonatkozó vizsgálat eredménye negatív volt, közölték a rendőrök.

"A társadalom beteg"

– mondta a kislány tévében nyilatkozó nagymamája, de azt is hozzátette, hogy nincs az kormányzati közbelépés, ami az ilyen eseteket meg tudná előzni.

Az elmúlt négy évben három hasonló eset történt. Tavaly egy tajpeji elemi iskola mosdójába tört be egy idegen, aki elvágta egy 8 éves kislány nyakát. 2012-ben egy 10 éves kisfiúval végeztek hasonló módon egy Tajnan városi videojáték-központ mosdójában.

A rendőrség közölte, egy elszigetelt esetről volt szó, de mostantól sűrűbben járőröznek. A tajvani elnök és miniszterelnök is az eset teljes kivizsgálását követelik.

(Straight Times, South China Morning Post, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.