"A legjobb szelfi valaha" - mondja a gépeltérítővel közös képéről a brit utas

külföld
2016 március 30., 04:12
comments 72

Megszólalt a 26 éves brit férfi, Ben Innes, aki kedden közös szelfit készített az egyiptomi gépet eltérítő és robbantással fenyegető Seif Eldin Mustafával a gép fedélzetén. 

Mint elmondta, azért gondolta jó ötletnek a képet, mert így közelebbről is meg tudta nézni az öngyilkos övet, ami az állítólagos bombát tartalmazta. 

Mint elmondta, arra jutott, ha a bomba igazi, akkor úgysincs nagyon mit veszítenie. Azóta kiderült, hogy a bomba kamu volt. 

Innes egyike volt annak a három utasnak, akit a gépeltérítő nem engedett, ahogy a négyfős személyzetnek is maradnia kellett, miután az EgyptAir belföldi járatát Ciprusra terelte. 

A férfi épp üzleti úton járt Egyiptomban, amikor gépét eltérítették. A Sunnak azt mondta, hogy nem teljesen tudta, mit cselekszik. Próbálta elterelni a figyelmét a gépen, és a körülmények ellenére is vidámnak maradni. Majd kitalálta, hogy megnézi magának közelebbről azt a bombát.

link Forrás

A gépen tartott személyzet egyik tagja segített fordítani neki, amikor odament a férfihoz, és elmondta, közös képet szeretne. Ő csak megvonta a vállát, a stewardess pedig lefényképezte őket. "Ez a világ legjobb szelfije." - mondja erről Innes, pedig technikailag ez nem is egy szelfi. Ezt később a férfi édesanyja is megjegyezte. 

A képet tanulmányozva arra jutott, hogy szinte biztos, hogy Mustafa bombája kamu. Visszaült a helyére, és azon gondolkozott, mi legyen a következő lépése. De időközben a géprabló elengedte őt is és a többi túszt is

A biztonsági szakértők kiakadtak Innes lépésén, és hasonló helyzetben senkinek sem ajánlják, hogy így viselkedjen. A barátai viszont egyáltalán nem voltak meglepve, szerintük ez pont Innesre illik. 

Innes a fotót már a gépről elküldte rokonainak és barátainak. Egy WhatsApp üzenetben például azt írta: "tudjátok, hogy a srácotok le se szarja. Kapcsoljátok be a híreket!" 

Kedden nem volt világos, hogy mit akart elérni a gép eltérítője. Sokáig úgy tűnt, hogy Cipruson élő volt feleségét akarja visszaszerezni. Később azonban több hírügynökség is arról számolt be, hogy egyiptomi foglyok szabadon bocsájtását követelte.

Az egyiptomi miniszterelnök azt nyilatkozta az elfogása után, hogy zavarosak voltak a követelései: "hol az EU egyik képviselőjével akart beszélni, hol pedig egy másik repülőtérre akart eljutni, de nem volt egyértelmű, hogy mit akar". Egy ciprusi hivatalnok pedig azt nyilatkozta, hogy a túszejtő nem tűnt beszámíthatónak.

A gép összes utasa és a személyzet is sértetlenül megúszták a gép eltérítését és támadó letartóztatását. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.