Államosítaná a közétkeztetést a kormány

gazdaság
2016 március 30., 02:29
comments 330

A Magyar Idők nevű kormányzati tájékoztatási portál ír arról, hogy a kormány újabb szektort államosítana a korábbi nagy sikerek után. Állítólag már tárgyalás is zajlott arról, hogy a teljes közétkeztetést, így a gyerekek étkeztetését is bekebeleznék, elvéve a terület felügyeletét az önkormányzatoktól. 

photo_camera Fotó: Orbán VIktor Facebook

Lázár János már februárban beszélt ennek lehetőségéről. Szerinte ha jól szervezik meg a dolgot, még csökkenhetnek is az árak, 

hiszen a közétkeztetésben jelenleg részt vevő magáncégek főképp a profit megszerzésében érdekeltek.

A közétkeztetés meglehetősen nagy területet fed le, az iskolák, az állami és önkormányzati nyári táborok, a kórházak, a szociális ellátást biztosító intézmények is mind ide tartoznak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.