Basescunak fizetnie kell a romák megsértéséért

külföld
2016 április 01., 12:03
comments 67

Ki kell fizetnie Traian Basescu volt román államfőnek azt a pénzbírságot, amit a roma közösség megsértése miatt szabott ki rá két éve az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), miután a legfelső bíróság ma jogerősen elutasította a politikus fellebbezését.

Basescu 2010 novemberében egy szlovéniai sajtóértekezleten azt mondta a nomád romákról, hogy „kevesen akarnak dolgozni közülük, sokan hagyományosan abból élnek, amit lopnak”.

Az akkori államfőt a Romani Criss nevű civil szervezet panaszolta be, de a CNCD a területi illetékesség hiányára hivatkozva elutasította a panaszának kivizsgálását.

A legfelső bíróság ezt felülbírálta, és jogerős határozatában állásfoglalásra kötelezte a tanácsot, arra hivatkozva, hogy az államfő kijelentésének belföldön is voltak következményei.

A CNCD az emberi méltóságot sértő hátrányos megkülönböztetésnek minősítette a kijelentést, és 600 lejes (42 ezer forint) bíróságot szabott ki, miután ez már az ötödik olyan eset volt, amikor Basescut – többnyire romaellenes kijelentésekért – bepanaszolták a diszkriminációellenes hatóságnál.

A tanács többségi szavazattal hozta meg határozatát Basescu esetében. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke, aki a bírságolás ellen voksolt, azt mondta: nehéz ilyen esetben eldönteni, hol van a szólásszabadság határa. Maga is úgy véli, hogy erkölcsileg el kell marasztalni a romákkal kapcsolatos negatív előítéletek kinyilvánítását, de csak akkor látja indokoltnak a büntetést, ha az gyűlöletszítással társul.

Basescu leköszön az elnüki posztról 2014 december 21-én.
photo_camera Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Basescu 600 lejes bírságának kiszabása után egy hónappal, 2014 márciusában jelent meg a hivatalos közlönyben az a kormányrendelet, ami megtízszerezte a faji, etnikai, nemi, vallási, szociális és más természetű diszkrimináció esetén kiróható bírságokat. Azóta az egyének kárára történt hátrányos megkülönböztetést ezertől 30 ezer lejig (2,1 millió forintig) terjedő bírsággal büntetik Romániában, csoportok diszkriminációja esetében pedig a büntetés kétezertől 100 ezer lejig (7 millió forintig) terjedhet.

A politikus a bíróságtól kérte a CNCD határozatának megsemmisítését. Ebben az ügyben született most jogerős ítélet. Az első fokon eljáró bukaresti táblabíróság is Basescu ellen ítélt 2014 júniusában. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.