Sokmilliárd forintos, országos politikai buliról kevesen szereztek olyan erős bizonyítékot, mint Hadházy Ákos állatorvos, szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő, aki 2013. március 21.-én délután ötkor 30-45 perces késéssel beesett egy nem hivatalos megbeszélésre, amit a pártja által irányított város polgármesteri hivatalának alpolgármesteri irodájában tartottak. A találkozót Horváth István fideszes polgármester kérte, a közgyűlés fideszes és KDNP-s tagjai vettek részt rajta, a témája pedig az akkoriban futó rezsicsökkentési aláírásgyűjtó kampány volt.

A megbeszélés vége felé azonban egy egészen más téma került elő, a trafikok elosztásának ügye. Nem sokkal korábban alakították ugyanis át a dohányárusítás rendszerét és éppen ekkoriban lehetett pályázni a koncessziós nemzeti dohányboltokra. Horváth elővett egy listát a környéken trafikkoncesszióra pályázók neveivel, majd az illetők neveit, lakcímét sorolva együtt végigmentek rajtuk, hogy eléggé fideszesek-e, kaphatnak-e trafikot. Miközben a koncessziókat elvileg természetesen anonim, objektíven kiértékelt központi pályázatokon, nem pedig párthűség alapján lehetett elnyerni. Horváth viszont kimondta, hogy „elkötelezett jobboldalinak kell lenni” annak, aki nyerni akar.

Hadházy ezt az egészet felvette a telefonjával, hogy a sztorit nemsokára megírja a HVG. A lap - már a későbbi trafikdöntések ismeretében - be tudta mutatni, hogy az a vállalkozó például, akire Horváth azt mondta, hogy annak ellenére nem gyűjtött kopogtatócédulákat a kormánypártnak, hogy „kurva sok megrendelést kapott a Fidesztől" nem kapott koncessziót, és így tovább.

A botrány kirobbanása után 2013. tavaszán valóságos feljelentésözön indult meg: összesen 13-an tettek feljelentés trafiktémában. Ezeket az ügyeket egyesítették. A 444 birtokában lévő dokumentum szerint a Központi Nyomozó Főügyészség három év után most március 21.-én lezárta a nyomozást, arra való hivatkozással, hogy

a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A nyomozás megszüntetésének ténye végülis nem meglepetés, hiszen az ügyészség a kormány felügyelete alatt működik. Az indoklás ugyanakkor lenyűgöző, szórakoztató és igen tanulságos.

Az anyag először öt teleírt oldalon át sorolja, hogy 2013. tavaszán ki mindenki tett feljelentést szekszárdi, miskolci, fehérvári és más trafikügyekben. De hiába volt 13 feljelentés, ezek nem voltak elég tartalmasak ügyészségnek:

A szekszárdi eset azonban még az ügyészség szemében is volt olyan súlyú, hogy emiatt a „feljelentés kiegészítésére irányuló eljárásban” tovább nyomoztak.

Megkérdeztem az ügyben Hadházy Ákost, aki ehhez a részhez fűzött először megjegyzést:

Az ügyészség elismeri, hogy csak a nyertes pályázatokat nézték meg. Ez a kulcs. A bejelentésem után több hetet késlekedtek, időt hagyva, hogy a vesztes pályázatokat visszaküldjék.

Hadházy ezzel arra utal, hogy miután 2013-ban kirobbantotta a botrányt, az ügyészség – szerinte nem véletlenül – jelentős késéssel kezdett csak nyomozni, ami alkalmat nyújtott a pályáztatást szervező állami cégnek a nyomok eltüntetésére. Ez úgy történt meg, hogy az állami cég - hírt kapva a hangfelvételről - hirtelen visszaküldte az összes vesztes pályázatot az azokat beadó trafikosoknak. Innentől hiába lobogtatta bárki, hogy ez vagy az a szuper pályamű vesztett, egyik sem volt hitelesnek tekinthető. Mintha egy diák hazavinné a dolgozatát és utána már nem tiltakozhatna, hogy márpedig ő jó megoldást írt oda. Így lehetetlenné vált hitelesen összehasonlítani a győzteseket és a veszteseket.

Hadházy ezt így fejtette ki:

„Ha összehasonlították volna a nyertes és vesztes pályázatokat, azonnal láthatták volna, hogy sokszor betűre azonos üzleti terv kapott egyszer maximális, egyszer minimális pontszámot. Szekszárdon két ilyen esetről is tudok, de valószínű, hogy a CBA tulajának két pályázatánál (egyik nyert, másik vesztettt) is ez lehetett a helyzet. Ez objektív és megdönthetetlen bizonyíték lett volna. Az ügyészség persze azt is megtehette volna, hogy a visszaküldött anyagokat bekéri és nyilatkoztatja a pályázókat, hogy ez volt az eredeti. Azonban a 6. oldal szerint ezt csak annál a néhány a pályázóknál tette, akiknek a neve elhangzott a felvételen, nem pedig az összesnél.”

A nyomozók kikutatták, hogyan folyt ügyrendileg a pályáztatás, megszerezték a Hadházy által készített eredeti hangfelvételt, illetve dokumentumokat kaptak egy hajdúszoboszlói újságírótól. Mindezek alapján azt állapították meg, hogy

Arról az eljárásról beszélünk, amelynek részeként egy város fideszes polgármestere utcáról utcára ment végig a pályázókon és beszélte meg a város többi vezetőivel, hogy a jelentkezők közül ki eléggé Fidesz-hű ahhoz, hogy koncessziót kapjon.

Ám ennek ellenére az ügyészek mégis elrendelték a nyomozást! De nem a lényegi ügyben, mint az a fentiekből kiderült, hanem személyes adattal való visszaélés vétségének gyanúja miatt. Magyarra fordítva azért, mert Hadházy hangfelvétele után azt még ők sem tagadhatták le, hogy a szekszárdi polgármester hangosan, egy rakás ember jelenlétében olvasta fel a valahogy birtokába került listáról egy rakás pályázó nevét és lakcímét. Tehát már eleve csak egy vétség ügyében kezdtek nyomozni:

Az ügyészek ezek után kihallgatták az ügy összes kulcsszereplőjét.

A dokumentum ezután két oldalon át taglalja, milyen volt a pályáztatás zárt rendszere, ami elvileg azt biztosította volna, hogy a ponszámokat adó bizottság tagjai azt se tudják, kit pontoznak. De az ügyészek úgy találták, hogy a pályázati rendszer támadhatatlan volt:

Hadházy ehhez a kérdésünkre ennyit tett hozzá:

„Objetív adat lett volna, ha elgondolkodik rajta, hogy hogyan tudott egy 12 fős bizottság egy hónap alatt 15 ezer üzleti tervet szubjektíven elbírálni, illetve miért nem volt a szubjektív pontok között átlagos, csupán nagyon magas vagy nagyon alacsony érték.”

Ezek után végül is már teljesen mindegy volt, hogy Szekszárdon mi hangzott el, az ügyészségi levél szerencsére hosszan foglalkozik a Hadházy-féle hangfelvétellel. Azért szerencsére, mert ebben a részben vannak a legviccesebb szövegek.

Az ügyészségi határozat előbb ismerteti az elhangzottakat és a logikus következtetéseket. Elismerik még azt is, hogy Horváth azzal a szándékkal készített listát a pályázókról, hogy befolyásolhassa a pályázati döntést.

De egyből lehet is továbbhaladni, hiszen:

Vagyis az önkormányzatokat a pályáztatás során hivatalosan nem kérték fel véleményezésre, amiből az ügyészség azt a következtetést vonta le, hogy nem történt semmi.

Most jön a legjobb rész! Az ügyészek először is elismerik, hogy Horváth polgármester

1. a listán szereplő pályázókat aszerint sorolta be, hogy politikailag elkötelezettek-e a Fidesz iránt;
   
2. ezeket a pályázókat Horváth pontosan beazonosította;
   
3. majd ezek után Horváth és Szekszárd kormánypárti képviselői által politikai hűségalapon támogatott jelöltek ténylegesen el is nyerték a koncessziókat, míg azok, akiket a helyi Fidesz-politikusok nem támogattak, mind vesztettek:
   

És az ügyészek ezek után képesek voltak azt leírni, hogy nem bizonyítható, hogy a titkos megbeszélésnek bármilyen befolyása is lett volna a pályázatok elbírálására.

Ez a fantasztikus levezetés az egész dokumentum csúcsa, de később is akadnak benne érdekességek.

Hadházy itt ismertetett vallomásából például kiderül, hogy a titkos megbeszélésen maga a sötét ügy leleplezője is lobbizni próbált egy ismerős családért és úgy tűnt, hogy Horváth polgármesternek az egész megye koncessziókiosztásaira hatása lehet:

A másik csúcs a listakérdés. Az a jegyzőkönyből már korábban kiderült, hogy Horváth polgármester a határidőnaplójából vagy a naplóba csúsztatott külön papírról egymás után egy rakás nevet és lakcímet olvasott fel, olyan emberek egymás után sorakozó neveit, akik hogy, hogy nem, mind pályáztak trafikra. Olyan emberekét, akiknek egy része egyáltalán nem volt fideszes, tehát semmiképp sem saját maga küldhette el az adatait Horváthnak. Az ügyészek ennek ellenére azt állapították meg, hogy nem volt itt semmiféle lista, olyan meg főleg nem történt, hogy Horváth a pályázatok kezelőitől listát kapott volna a körzetéhez tartozó pályázókról. Akkor hogyan lett pontos nemlistája, rajta véletlenül pont a valódi pályázókkal? Sosem fogjuk megtudni, a nyomozó ügyészektől legalábbis tutira nem.

Ez olyan szép, hogy az ügyészségi dokumentum még egyszer összefoglalja az ínyenc olvasók kedvéért:

Azok az adatok ezek szerint maguktól jelentek meg Horváth határidőnaplójában, pont úgy, mint a

mene, mene, tekel ufarszin

felirat Baltazár babiloni palotájának falán, már ha hihetünk a nyomozó ügyészség elődjének, Dániel prófétának.

A következő levezetést egyszer talán tanítani fogják a világ egyetemeinek fideszeslogika-szakjain.

Egészen bravúros, ahogyan az ezután következő részben az ügyészek Horváth polgármestert mosdatják. Horváth a tanúvallomásában ugyanis azt állította, hogy az általa felolvasott nem-listát a maguktól a pályázóktól érkező adatok alapján állította össze. Csakhogy az érintettek tanúvallomásai ezt cáfolták. Mégcsak nem is arról volt szó, hogy akadt pár tanú, aki cáfolta volna, a dokumentum szerint a „tanúk mindegyike” meghazudtolta a fideszest.

Na, innen hogyan hoznád ki ép bőrrel ki a fontos pártkádert? Hát így:

A dokumentum ezután azzal támasztja alá a pályázók adatainak spontán keringéséről szóló elméletet, hogy az a dunaföldvári vállalkozó, akinek az érdekében Hadházy felszólalt, azt vallotta, hogy az ügyről ő maga sosem beszélt az állatorvos-képviselővel. Vagyis ha Hadházy valahogy megtudta, hogy ő is indul, Horváth is megtudhatta a többiek adatait.

A 22 oldalas ügyészségi dokumentum még egy rakás érdekességet tartalmaz, aki annyira perverz, hogy minden részlete érdekli, az elolvashatja itt, ahová feltettük.