Lovász László: Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit az oktatás érdekében

A köznevelés, oktatás helyzete jelentősen romlott, és ez objektíven mérhető például a PISA-felmérésekben vagy az innovációs mutatókban. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit az oktatás érdekében” - mondta Lovász László az MTA Székházának dísztermében az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megrendezett oktatási konferencián háromszáz iskolaigazgató előtt. 

Lovász László, az MTA elnöke

Lovász elmondta: az Akadémia nem zárkózik el a rövidebb távú véleménynyilvánítástól sem, és részt vesz a köznevelési kerekasztalon. Az MTA elnöke szerint a tanártüntetésekkel most megnyílt egy kapu, megvan az energia, lelkesedés ahhoz, hogy valami új, fontos változás jöjjön az oktatásban. Ez nem könnyű, és mindenkinek át kell gondolnia, mit tud tenni e célnak érdekében.

Az elnök szerint a kormánytól több támogatás kell, és nem csak a tanárok fizetéséről van szó (bár ez is nagyon lényeges, mert vonzóbbá kell tenni a tanári pályát). A közoktatás reformját nem szabad pénzkivonási lehetőségnek tekinteni, ahogyan azt sajnos sok korábbi kormány tette. Még mindig a kormány szerepéről beszélve Lovász László elmondta: nem szabad a mundér becsületét védeni, a hibákat el kell ismerni. A Kerekasztalt nem szabad arra használni, hogy „kieresszük a gőzt”, hanem a tanártüntetéseken látható energiát arra kell fordítani, hogy oktatásunk jobb irányba fejlődjön.

Ehhez a tanároknak is többet kell vállalni. Az új bevezetése mindig teher, sok munkával, tanulással és sokszor frusztrációval jár. Tény, hogy a tanártársadalom most elégedetlen, de félre kell tenni a megbántódásokat, és előre kell nézni. 

(MTA)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.