Ilyen volt a Panama-nyomozás belülről

A dokumentumokat eredetileg megszerző Süddeutsche Zeitung április 4-ei száma. Fotó: AFP

Tavaly szeptember elején felszálltam egy Münchenbe tartó vonatra, amely tele volt menekültekkel. Meginterjúvoltam néhányukat, és adtam egy rövid tudósítást egy magyar és egy német lapnak. 

Akkoriban a menekültügy volt a világ legfontosabb sztorija, én azonban ezt a kis újságírói munkát csak mellékesen, szívességből tettem meg a lapoknak. A vonatra egy teljesen más történet miatt szálltam fel, amiről akkor még csak egy szűk kör tudott. Várható volt azonban, hogy nyilvánosságra kerülése után vezető hír lesz mindenhol a világon.

Ez volt a Panama Papírok sztorija.

Akkor már hónapok óta folyt a munka a kiszivárgott offshore-dokumentumokon, szeptember elején pedig Münchenben volt egy személyes találkozó, amelyre a világ minden tájáról érkeztek a projektben résztvevő újságírók. A dokumentumokat megszerző Süddeutsche Zeitung kiadójának épületében, egy modern toronyház egyik felső emeletén gyűltünk össze közel százan, és két napon keresztül zajlottak a megbeszélések. A találkozót az ICIJ (ez az angol rövidítése a magyarul Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma nevű szervezetnek) hozta össze, miután a német újságírók megkeresték őket azzal, hogy segítsenek megszervezni egy globális nyomozást a hatalmas irattömeg feldolgozására.

Újságírás és technológia

Nem ez volt az első projektem az ICIJ-vel. Még egy amerikai ösztöndíj során kerültem kapcsolatba velük 2013-ban, majd nagyjából egy évvel később hivatalosan is tagja lettem a hálózatnak. 2014-ben már részt is vettem egy projektjükben, amely a luxembourgi titkos adómegállapodásokat dolgozta fel, és végül Luxleaksként vált ismertté.

Bár annak a projektnek a magyar szálai kevésbé voltak izgalmasak, szakmailag nagyon inspiráló volt a részvétel egy nemzetközi munkában. Az pedig egyenesen lenyűgözött, ahogy az ICIJ levezényelte a közös nyomozást. Nagyon tetszett, hogy nemcsak az újságíráshoz értenek nagyon, hanem az annak egyre fontosabb részét képező technológiai megoldásokhoz is. Már ahhoz a luxembourgi projekthez is létrehoztak olyan digitális platformokat, amelyek lehetővé tették, hogy a világ különböző pontjain dolgozó újságírók könnyen – és legalább ennyire fontos, hogy biztonságosan – tudjanak kommunikálni és dokumentumokat megosztani egymással. Rengeteget tanultam tőlük, és igyekeztem melegen tartani a kapcsolatot, hogy a következő projektjeiknél is gondoljanak majd rám. 

Tavaly nyáron aztán érkezett a megkeresés, hogy lenne egy új nyomozás. Elmondták, hogy ennek is egy kiszivárogtatás az alapja, ennek is offshore a témája (az ICIJ-nek volt három éve egy hasonló munkája), de méretében, az információk részletességében és globális kiterjedésében is túltesz minden korábbin. Kérdezték, hogy érdekelne-e egy ilyen projekt. Természetesen igent mondtam. 

A módszer

Nem sokkal az első – online lefolytatott – beszélgetés után hozzáférést is kaptam a dokumentumokat tároló oldalhoz. Ez még a teljes anyagnak csak egy része volt, de látszott, hogy nem mindennapi kiszivárogtatásról van szó. A panamai Mossack Fonseca lényegében teljes belső iratanyaga elém tárult, benne levelekkel, céges iratokkal, útlevelekkel és egyéb dokumentumokkal. 

Nyilvánvaló volt tehát, hogy rendkívül információgazdag a dokumentumköteg, viszont az is egyértelmű volt, hogy ennek a feldolgozása nagyon munkaigényes lesz. Első körben nevek és kulcsszavak alapján lehetett azonosítani a magyar kötődésű iratokat, és ugyan nagyon örültem, amikor láttam, hogy szinte mindegyikre több ezer találatot kapok, ezeknek egy jelentős része érdektelen volt. (A kézenfekvő Hungary beütésére például kiadott egy csomó olyan levelet is, amelyekben csak azért szerepelt a szó, mert egy ügyvédi irodának itt is van irodája, ezért az email láblécébe automatikusan be van írva ez az országnév is.) 

Természetesen finomított kereséssel, kombinációk használatával sikerült javítani a találati pontosságon, illetve idővel az ICIJ profi adatos csapata kinyerte az iratokból a fontosabb információk egy részét (cégnevek, tisztviselők, tulajdonosok) és táblázatos formában megosztotta velünk. Így kezdett kialakulni egy egyre növekvő névsor a magyar kötődésű szerepőkről. 

Amint megvolt az első listám, elkezdtem alaposabban is utánanézni a neveknek. Egyrészt elmélyedtem a kiszivárgott iratokban, másrészt külső forrásokban (kezdve az egyszerű Google-kereséstől a cégnyilvántartásokig) kutatva próbáltam azonosítani a dokumentumokban talált cégeket és magánszemélyeket. Főként politikai korrupcióval foglalkozó újságíróként persze leginkább a politikai kötődésű emberek érdekeltek, és így találtam rá az első cikkeink főszereplőire is. 

Egy eldugott név

A fideszes Horváth Zsolt esetében egyszerű volt a helyzet, mert ugyan nagyon gyakori neve van, de a politikai kulcsszavak alapján egyből kidobta a rendszer. A törvényeknek megfelelően ugyanis a Mossack Fonsecának külön nyilván kell tartania a politkai kötődésű ügyfeleket, így amikor tudomásukra jutott Horváth fideszes múltja, akkor azt belső iratanyagukban rögzítették, megjelölve a konkrét politikai pártot is, ahova tartozik. 

Kicsit nehezebb volt a helyzet az MSZP-s Boldvai László feleségével, Konti Csillával. Az ő nevét nem ismertem előtte, és a belső iratanyagokban sem szerepelt politikai kötődése. A listámon szereplő minden név esetében végignéztem azonban a Google-találatokat, és így találtam rá arra egy eldugott fórum-bejegyzésben, hogy Boldvai feleségét Konti Csillának hívják. Ez után egyéb információk – például lakcím – egyeztetésével igyekeztem meggyőződni arról, hogy valóban a politikus házastársáról volt szó. 

Amikor ez megtörtént, akkor tudtam, hogy Horváth mellett lesz egy másik érdekes politikai jellegű történetem a sorozat indulására. 

A nőnap bekavart 

Az ICIJ-projektek esetében a közzététel mindig egy előre kitűzött időpontban történik, amelyhez minden résztvevőnek tartania kell magát. Ez mindig nehéz döntés, és minél többen vannak a csapatban, annál problémásabb eljutni a közös nevezőre. A müncheni találkozón például már úgy nézett ki, hogy sikerül megegyezni egy időpontban, de aztán az egyik geopolitikailag fontos ország újságírója jelezte, hogy náluk a nőnap akkora ünnep, hogy nem lenne szerencsés annak közelébe időzíteni a megjelenést. Részben emiatt tolódott aztán a megjelenés hetekkel későbbre, április elejére. 

A tavaly nyár óta eltelt időszak során más sztorikkal is foglalkoztam, de ahogy közeledett ez a dátum, egyre inkább csak erre a projektre koncentráltam. A Horváthról és Kontiról talált dokumentumok mind nagyon értékesek voltak, de ahhoz, hogy ezekből cikket lehessen írni, még nagyon sok munkát el kellett végezni. 

Több háttérbeszélgetést is folytattam általában az offshore-világról pénzügyi és banki szakemberekkel. Nekik a nyomozásom konkrét tárgyát soha nem fedtem fel, és nem beszéltem nekik a kiszivárogtatásról sem, de sokat segítettek abban, hogy képbe kerüljek az offshore-ok működésével. 

Voltak aztán célzottabb beszélgetések is. Horváth esetében megkerestem őt ismerő emberekkel, például egy korábbi politikustársát. Utánanéztem magyarországi üzleti tevékenységének, és persze próbáltam kideríteni, hogy vajon mire használhatta a hozzá kötődő offshore-cégeket. Annyit sikerült megtudni, hogy közük van a játékkereskedelemhez, de sokkal több konkrétumot nem találtam. Pedig közel voltam hozzá, mert rátaláltam egy üzlettársára, akit elhívtam egy beszélgetésre. Ő először igent is mondott, de aztán később visszahívott, hogy megnézte a Direkt36 oldalát, és mivel látja, hogy mi visszaélések feltárásával foglalkozunk, ezért inkább nem akar beszélni velem. 

Mivel Boldvaiék vagyoni helyzetének ellentmondásairól korábban több cikk is megjelent, így erre is kiterjedt a kutatásom. Bekértem például a parlamenttől Boldvai összes vagyonbevallását 1997-től kezdve, majd ennek részleteit táblázatba rendeztem, hogy nyomon tudjam követni a változásokat. Ebből kiderült, hogy olyan jelentős ugrások voltak Boldvai bevallott vagyonában, amelyekre elvileg a saját fizetéséből – és felesége tanári béréből – nem lett volna lehetőség. 

Véletlen találkozás Boldvaival

A Konti-sztoriban a munka legizgalmasabb része azonban az volt, amikor elmentem lakóhelyére, Salgótarjánba. Helyieket kérdezgettem a Boldvai-házaspárról, az életvitelükről, és persze elmentem megnézni a hatalmas házukat, amelyről már évek óta cikkeztek újságok.

Hallottam azt is, hogy az egyik helyi gimnáziumban tanító Konti egy meglehetősen drága autóval jár, így elnéztem az iskolához is. Ott egyből kiszúrtam a fekete X5-ös BMW-t, de persze ahhoz, hogy tényszerűen le is tudjam írni, hogy valóban ő használja, erről valamilyen formában meg kellett győződnöm. A déli órákban mentem oda, és bíztam abban, hogy nem kell sokat várnom. Nem volt azonban szerencsém, Konti ugyanis csak délután négy körül jött ki az iskolából, amikorra a diákok többsége már távozott és a parkoló is nagyrészt kiürült. Így viszont legalább szemtanúja voltam annak, hogy tényleg ő száll be a terepjáróba, és ezzel egy újabb érdekes részlettel gazdagodott a készülő cikkem.

Salgótarjáni látogatásomnak volt még egy emlékezetes epizódja. Késő délelőtt beugrottam a főtértől néhány perc sétára lévő McDonald’sba, és amikor beléptem, egyből egy ismerős arcot láttam meg. Boldvai László ült ott egy férfi társaságában. Még a tekintetünk is találkozott, és ugyan neki valószínűleg fogalma sem volt, hogy ki vagyok, én egy pillanatra teljesen összezavarodtam. Legalább egy percig csak hebegtem-habogtam, mire sikerült kinyögnöm, hogy milyen szendvicset és mekkora sültkrumplit kérek. Végül kicsit távolabb ültem le, Boldvaiék pedig néhány perc múlva távoztak is a gyorsétteremből. 

“András, azt ír, amit akar” 

Néhány héttel később – amikor az információgyűjtéssel nagyrészt végeztem – megkerestem Boldvait telefonon, és röviden sikerült is vele beszélni. Bár nem tűnt teljesen meglepettnek, mégis kicsit össze-vissza beszélt. Amikor azzal kezdtem, hogy szeretnék többet megtudni a felesége külföldi üzleti tevékenységéről, akkor először közölte, hogy nem tud róla, hogy lenne neki ilyen. Amikor mondtam neki, hogy tudomásom szerint volt egy szamoai cége, akkor már viszont azt közölte, hogy „hát akkor biztosan így van”. 

Mondtam neki, hogy van nagyon sok kérdésem, de ő azt válaszolta, hogy nem szeretné őket hallani. „András, azt ír, amit akar” – mondta Boldvai. Én azonban erősködtem tovább, és mondtam neki, hogy szerintem nagyon fontos, hogy lássa ezeket a kérdéseket. Végül megadott egy privát email címet, amelyre átküldtem a két és fél oldalas kérdéssort, amely nemcsak a szamoai cégre, hanem vagyoni helyzetük alakulására is vonatkozott. Bár közel két hete volt arra, hogy válaszoljon, ezt nem tette meg, és többé nem vette fel a telefont, illetve nem reagált az újabb üzenetekre sem. 

Hasonlóan jártam Horváth Zsolttal is. Őt is telefonon értem el, és kértem tőle, hogy válaszoljon a kérdéseimre külföldi üzleti tevékenységéről. Ő is tagadott először, de aztán a cégnevek hallatán már úgy reagált, hogy visszakérdezett, hogy mit akarok róluk hallani. Végül vele is abban maradtunk, hogy emailen küldök nekik kérdéseket, de ezekre sem reagált. 

A cikkek megjelentek, és komoly hatásuk volt. Vezető hír volt mindenhol, téma lett a parlamentben, és vizsgálódni kezdett a NAV. Horváthtól elhatárolódott a Fidesz, Boldvai pedig felfüggesztette párttagságát. A szereplők csendjét viszont ez sem törte meg, Boldvai és Horváth azóta sem válaszolt az ügyben felmerülő kérdésekre. Mi azonban folytatjuk tovább az offshore-történeteket, és ugyan a kiszivárogtatott anyagban már minden adatot megnéztünk Horváthról és Kontiról, gyakran előfordul, hogy egy-egy cikk megjelenése után jelentkeznek források újabb részletekkel. Reméljük, most is így lesz.