Egy Mol-os játék bemutatta, hogyan kell teljesen padlóra küldeni egy olajcéget

  • A Mol egy stratégiai játékon keresztül be akarta mutatni, hogy működik egy jó olajcég.
  • De a rendszerbe olyan hibák csúsztak, amit totálisan keresztülhúzták a versenyzők számításait.
  • A rossz programozás miatt akaratlanul is sikerült modellezniük, milyen az, amikor egy országban elkezdenek szórakozni az energiacégekkel.

A Mol pár éve kitalált egy online stratégiai játékot, amivel a résztvevők kipróbálhatják, hogyan kell felépíteni egy olajcéget a semmiből. A csapatoknak egy Freshhhia nevű fiktív országban kell felfuttatniuk a vállalatukat. A MOL Freshhh-ből minden évben nemzetközi bajnokságot rendeznek: a fődíj 25 ezer euró, a legjobb 5 csapatot pedig bevonják a Mol képzési programjába.

Mivel az ötlet alapvetően tök jó, a világ minden részéről jelentkeztek egyetemisták, hogy beszállhassanak a versenybe. A Mol pedig minden évben be tudja gyűjteni a legtehetségesebb, fiatal mérnököket és közgazdászokat.

Ahhoz, hogy valakinek esélye legyen, értenie kell a pénzügyekhez, és képben kell lennie az olajipar működésével. Levente, az egyik versenyző, akivel beszéltünk, rengeteg időt töltött az előzetes számolásokkal.

A játék összetett, minden 24 órás kör egy-egy pénzügyi évnek felel meg. A csapatoknak figyelniük kell a változó olajárakra, a térség politikai és környezeti változásaira, fejleszteniük kell a berendezéseiket, és össze kell állítaniuk azt a termékportfóliót, amivel a legtöbbet tudnak keresni. A végén az nyer, aki a legtöbb profitot termelte.

Csakhogy a programhibák miatt a játék olyanná vált, mintha Freshhhia kormánya szándékosan ki akarná csinálni a feltörekvő energiacégeket.

„A pénzt szépen el is költöttünk, csak aztán jött a gebasz!”

Levente csapata akkor találkozott az első buggal, amikor a károsanyag-kibocsátásért járó büntetést nem levonták a számlájukról, hanem hozzáadták. Így a 4000 millió dolláros tőkéjük hirtelen 5500 millióra ugrott, amiből vadul nekiálltak fejleszteni. A Molnál csak a következő forduló elején kaptak észbe, hogy valami nincs rendben,

és akkor vonták le az összeget, amikor nem számítottak rá, így arra a körre borult a költségvetésük.

Fotó: AFP/Veres Viktor

Közben ezek a hibák még csak nem is azért jöttek elő, mert a Mol arra akarta felkészíteni a versenyzőket, hogyan kell üzletelni egy olyan országban, ahol hiányzik a jogbiztonság, és a kormány a szabályok állandó átírásával ki akarja szorítani a cégüket a piacról. Nem mintha teljesen elképzelhetetlen lenne, hogy ilyesmivel fognak találkozni azok, akik az energiaszektorban fognak dolgozni,

de itt egyszerűen arról volt szó, hogy a programozók elszúrtak valamit, és így csináltak Freshhhiából illiberális mintaállamot.

Másodszorra már csak egyszerűen elnyelte a rendszer a pénzüket

A második rendszerhiba ennél is súlyosabb volt, és teljesen padlóra küldte Leventééket. A játékban elvileg lenne lehetőség arra, hogy a nyersolajat ne küldjék egyből finomítani, hanem tárolhatják a jövő évig, hogy csak akkor dolgozzák fel. Ez azért hasznos, mert egyszerre csak 10 ezer kilotonna kőolajat tudnak feldolgozni, de ha van rá pénzük, akkor betárazhatnak a következő évre is.

Csakhogy a rendszer nem dolgozta fel, hogy kőolajat vettek, így ez kidobott pénz volt. Végül ez küldte őket padlóra, mert hiába számolták ki jó előre, hogy abból a kőolajból mennyi dízelt és benzint akarnak gyártani, a kimaradt szállítmány teljesen fejre állította a terveiket, és így csak jóval olcsóbban tudták eladni a termékeiket.

A hibák miatt a MOL Freshhh oldalát elárasztották a kiakadt játékosok üzenetei

Az embereknek általában azzal volt baja, amivel Levente csapata is megszívta, hogy nem kapták meg a kifizetett cuccot. Tomasz szerint az alapötlet kiváló, de a fejlesztők elrontották az egészet, és annyi a hiba a játékban, hogy az egész átalakult egy nagy bugkeresővé:

Tomasz nagyon kiakadt azon, hogy nem futott be a megrendelt nyersanyag, mert így az egész keverék elkúródott.

Másnál a fejlesztőktől kapott válaszok miatt telt be a pohár: azt írták neki, hogy nem tudják kompenzálni, mert nem tudják kiszámítani, hogy ez milyen hatással lenne a csapatokra, ezért le kell nyelniük a veszteséget:

Kinga szerint vannak olyanok, akik kifejezetten hasznot húznak a rendszerhibából, őket pedig ki kellene zárni:

A Mol hétfő este kiküldött egy körlevelet a versenyzőknek, miszerint nem akarja, hogy a programhiba miatt bárki hátrányba kerüljön, és a kör végéig igyekszik kompenzálni azokat, akik most megszívták. A második fordulóba bejutó legjobb 40 csapatot már a korrigált eredmények alapján választják ki.

Ettől függetlenül a játékosok számára ez még mindig ugyanolyan kiszámíthatatlan helyzetet teremt, mintha a valóságban az ország vezetése állandóan átírná a szabályokat, miközben a versenynek az lenne a lényege, hogy a résztvevők előre meg tudják tervezni, hogyan építik fel a cégüket.