A Facebook átállít egy gombot, és hopp, már el is dőlt a választás

  • Nem sci-fi, és nem is összeesküvés-elmélet, hogy a Facebooknak döntő hatása lehet az amerikai elnökválasztásra.
  • Erről beszélnek már a cégnél is, és ami néhány éve még távoli elméleti lehetőségnek tűnt, valósággá válhat.
  • A Facebook hivatalosan azt mondja, nem terveznek semmi ilyesmit.
  • De ha mégis így döntenek, ahhoz megvannak nemcsak az eszközeik, de még a jogaik is.

Képzeljük el, hogy november van, napokra vagyunk az amerikai elnökválasztástól, és minden a lehető legrosszabbul alakult az olajáraktól a hurrikánszezonig. Általános a rossz hangulat az egyébként is hisztérikus kampány után. Elég rossz ahhoz, hogy Donald Trump elnöksége teljesen reális forgatókönyvnek tűnjön a mindenből kiábrándult szavazók miatt. A nagyvárosi, fiatal amerikaiak pánikolnak, már a muszlimok kimenekítéséről beszélnek. És akkor két Facebook-mérnök odalép a cég vezetőjéhez, és azt mondják neki:

Mark, tennünk kell valamit.

Meg tudná fordítani az állást a Facebook egyetlen mozdulattal? És oké lenne, ha a Facebook döntene el egy elnökválasztást, bármilyen irányba?

  • Az első kérdésre a válasz igen.
  • A másodikra már egyáltalán nem olyan egyértelmű.

A fent leírt helyzet az Atlantic gondolatkísérlete. A kérdés viszont olyannyira reális, hogy pontosan tudjuk, a Facebook alkalmazottait is ez foglalkoztatja mostanában. A cégnél minden héten belső szavazással döntik el, milyen kérdéseket tegyenek fel a főnök Zuckerbergnek, és márciusban egy kiszivárgott kép szerint az volt az egyik legnépszerűbb kérdés:

Az ötödik sor fontos most

"Milyen felelőssége van a Facebooknak abban, hogy megállítsa Donald Trumpot?"

Az nem derült ki, hogy mit válaszolt erre Zuckerberg. Miután a Gizmodo megírta az esetet, a cég kiadott egy elég általános közleményt arról, hogy a szavazás a demokrácia alapja, és nem akarnak ebbe beleszólni.

Zuckerbeg az F8-konferencián (ahol világelnökként bejelentette a jövőt) elég egyértelműen Trump ellen beszélt, még ha nem is mondta ki a nevét.

"Félelemkeltő hangokat hallok. Falak építéséről beszélnek, és eltávolítják egymástól az embereket. A szólásszabadságot, a bevándorlást, a kereskedelmet akarják korlátozni.”

Önmagában ez még lehet Zuckerberg magánvéleménye (illetve a nagyjából a Silicon Valley általános bevándorlás- és szabadkereskedelempárti álláspontja). Azt viszont pontosan tudjuk, hogy a Facebook végzett már kísérletet, hogyan tudnak befolyásolni egy választást, és ennek elég egyértelmű eredményei voltak.

2010 novemberében azt figyelték meg, hogyan hat a szavazási hajlandóságra a korábban bevezetett “Szavaztam” gomb.

Csak egy gomb, de választásokat dönthet el

 
Ha ezt megnyomja valaki, az ismerősei körében megjelenik, hogy ő szavazott, a profilképével, és több más, a gombot szintén megnyomó ismerős képével együtt. Aki pedig ezt látja a saját Facebook-falán, de még nem volt szavazni, érezni fog egy kis közösségi nyomást, hogy neki is el kellene mennie.

A kísérletből az is pontosan kiderült, mekkora ez a nyomás. A University of California adatai szerint azok, akiknek a news feedjében megjelent, hogy ismerőseik szavaztak,

0,39 százalékkal nagyobb valószínűséggel mentek el maguk is szavazni.

Ami elsőre nem tűnik nagy dolognak. Csakhogy ez összességében 340 ezer plusz szavazót jelentett. A példa kedvéért: 2000-ben 537 szavazaton múlt George W. Bush győzelme Floridában, így az elnöksége is. Ehhez képest már egyáltalán nem tűnik olyan kevésnek.

Justin Sullivan, Getty Images



A 2010-es kísérlet a választás eredményét nem változtatta meg, legalábbis célzottan semmiképp. Akkor véletlenszerűen választották ki a felhasználókat, akik falán megjelent/nem jelent meg a szavaztam-gomb.

Ez alapján viszont elég könnyű továbbgondolni, hogy lehet ezzel a módszerrel célzottabban belenyúlni egy választás eredményébe. A felhasználók lájkjai és interakciói alapján meglehetősen pontosan belőhető, kire fognak szavazni. Ehhez pedig hozzá lehet igazítani, milyen hírek/funkciók jussanak, vagy épp ne jussanak el hozzájuk. A konkrét Trump-esetben pedig azt is tudni lehet, hogy szavazói jellemzően kevésbé képzettek, és nem városokban élnek. A Facebook ezeket az adatokat pontosan tudja a felhasználóiról, így ez alapján is be lehet lőni a mozgósítást. Ezt hívják digitális gerrymanderingnek - a körzethatár-átrajzolás virtuális változata.

Az eszközök tehát megvannak.

De végül is szabad ilyet csinálni?

Először arról, hogy miért igen. Mindenekelőtt azért, mert a Facebook egy magáncég, ami a törvények betartásával úgy támogat neki szimpatikus politikai erőket, vagy küzd neki nem szimpatikus erők ellen, ahogy csak akar. A hírfolyam szűrése pedig nemhogy teljesen törvényes eszköz, de a szólásszabadság alkotmányban rögzített alapjaihoz tartozik. Ebből a szempontból a Facebook éppen olyan, mint egy újság, amit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága - és ha egy újság úgy dönt, hogy egyetlen szót sem akar írni Donald Trumpról, ez minden további nélkül megteheti. (Illetve lehet az a következménye, hogy az emberek többé nem olvassák majd a lapot, de ez legyen az emberek döntése, ne az államé.)

A Facebooknak tehát jogilag megvan a lehetősége, hogy akár egyetlen Trump-hírt se jelenítsen meg a feedben, és oda rakjon “szavaztam” gombokat, ahova szeretne. Még a felhasználási feltételekben is benne van, hogy a feed tartalmát saját hatáskörben változtathatják.

Az igen mellett szól az is, hogy Donald Trump lényegében az egész kampányát a közösségi médiának köszönheti. Ő maga mondta lelkesen, hogy “imádom a közösségi médiát, olyan, mintha lenne egy saját tévém, csak a veszteségek nélkül”. Miközben vetélytársainak töredékét költi hagyományos hirdetésekre, tele van vele a Facebook, az Instagram és a Twitter. Ebből a szempontból teljesen jogos a Facebook-alkalmazottak kérdése, hogy mi a felelősségük egy ilyen helyzetben.

Mark Zuckerberg a jövő chatbotjairól beszél, amik természetesnek ható párbeszédre lesznek képesek a felhasználókkal (Fotó: Glenn Chapman / AFP)

A helyzet mégsem ilyen egyszerű. A Facebook mégsem egy hagyományos újság. Egy újság esetében az olvasók többé-kevésbé be tudják azonosítani, hova tartozik. Ha elfogult, akkor milyen irányba elfogult, és amikor meg akarja győzni őket valamiről, akkor ennek tudatában vannak. A Facebook esetében ez nem ilyen látványos. Ha a mosani példát nézzük: nem Trump-ellenes plakátok jönnének szembe, hanem például megritkulnának a Trump-hírek, nem demokrata endorsementekkel találkozna a felhasználó, csak nem jelenne meg előtte egy gomb, amitől inkább kedve lesz szavazni. Így pedig elmosódik a határ, mikor van szó kampányolásról, és mikor tömeges manipulációról (ami nem áll távol a felhasználóival pszichológiai óriáskísérletet is végző cégtől).

A Facebook pedig sajátos kvázi-monopólium helyzete miatt nemcsak egy hírforrás a sok közül, hanem nagyon sok felhasználónak az elsődleges, sőt, egyetlen hírforrás. Sőt, maga az internet. Ezért egyszerűen sokan máshogy állnak ehhez, mint egy újsághoz és hajlamosabbak elhinni, hogy amit ott látnak, az tényleg az információk összessége. Ez ugyan végső soron a felhasználó hibája és felelőssége, de ha már egyszer ez a helyzet,

a Facebook bizonyos lépései lehetnek ugyan jogszerűek, de egyáltalán nem etikusak.

Miközben szokás azon borongani, hogy a Facebook tökretette az emberiséget, és a lájkzsákutcából már nincs visszaút, megoldási ötletek azért vannak. Aki inkább a piacban hisz, az nyugtathatja magát azzal, hogy ha túl egyértelműen avatkoznának be a felhasználók életébe, az előbb-utóbb kontraproduktívvá válna, sokan elfordulnak a cégtől, ami végső soron arra kényszerülne, hogy visszafogja magát.

Aki pedig inkább az állami szabályozás híve, annak Jack Balkin, a Yale Law School alkotmányjogászának ötlete fog tetszeni. Leegyszerűsítve ennek lényege az, hogy a felhasználók és a Facebook (vagy más, személyes adatokat kezelő cég) viszonyát a jövőben ne csak a cég által diktált felhasználási feltételek szabályozzák, hanem alakuljon át olyasmivé, mint az orvos-beteg, vagy az ügyvéd-ügyfél bizalmi vizony. Ezekben a viszonyokban az egyik fél olyan személyes adatokat kezel, amiket nem használhat fel a másik kárára, és ez az elv még a szólásszabadságnál is erősebb. Egy orvos sok mindent világgá kiabálhat, de a páciense személyes adatait nem.

Facebook-viszonylatban ez például azt jelenthetné, hogy senki adatait nem lehet kísérletekhez felhasználni a beleegyezése nélkül. Vagy hogy biztosítani kellene a lehetőséget, hogy mindenki megnézhesse a saját Facebook-falát szűretlenül.

Hogy miért lenne jó ez cégeknek? Az elmélet szerint az állam például adókedvezményekkel csábíthatná őket, hogy részt vegyenek ebben. És ha ebből működő rendszer válna, kialakulhatna valamiféle adatbiztonsági standard, aminek teljesülését egy idő után ugyanúgy elvárnák a felhasználó, mint egy csomó más ipargában az alapvető biztonsági feltételeket.

A vége viszont mégiscsak az, ami szinte minden Facebook-cikk vége. Annál biztosabb megoldás nincs, mint megtanulni minél tudatosabban használni és folyamatosan megkérdőjelezni, amit ott látunk. Azt mostanra már egyre többen észreveszik, hogy a Facebookon terjedő dolgok veszélyesen nagy része egyszerű kamu. A következő lépés azt észrevenni, hogy mi nincs ott. Ha valamiről nem értesülünk a Facebookon, annak lehet az oka az is, hogy az ismerőseink információs gettójába zártuk magunkat, és az is, hogy a cég központi irodájában egyszerűen átállítottak valamit. De ez csak akkor fog igazán zavarni minket, ha mindenről a Facebookon akarunk értesülni.

Az pedig már más kérdés, hogy a fent leírták jelentős része a Google-re is igaz.

Korábban:

Így pusztította el a göndör, vörös hajú fiú a világot
Hogy érzed magad ma? Azt majd a Facebook eldönti
A Facebook nem fog megmenteni a saját hülyeségedtől
Azt hitted, jól beszóltál a Facebookon, pedig csak a lelkedet adtad el