A Fidesz és az MSZP nagykoalícióban kényszeríti a Liget Projekt támogatására Karácsony Gergely polgármestert

Határozatban állt ki a zuglói képviselő-testület a Liget Budapest projekt mellett csütörtökön és együtt kíván működni a Városliget Zrt.-vel a beruházás részleteinek megismerése, pozitív befolyásolása érdekében.

Egészen pontosan az önkormányzaton átment a Fidesz erről szóló javaslata, az MSZP támogatásával. Az indítványt készítő Rozgonyi Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint a beruházásnak a városligeti építési szabályzat szerint, a parki funkciók fenntartásával és megújításával, a környezet minőségének javításával és a zöldfelületek növelésével kell megtörténnie. Utóbbit 65 százalékban határozta meg.

Az MTI által idézett dokumentumban szerepel az is, hogy a beruházást meg kell ismertetni a lakossággal, ezért a Városliget Zrt.-vel közösen konzultációt folytatnak a zuglóiakkal.

A határozat szerint a képviselők rendszeres tájékoztatást kapnak a fejlesztési munkákról, különösen a lakosságot érintő korlátozásokról és kockázatokról.

A politikus javaslatához az MSZP-Összefogás Zuglóért 11 pontos módosító indítványt nyújtott be, amelyben egyebek mellett közterület-rehabilitációs programhoz, az Egressy tér és a Pillangó park, valamint az Olof Palme ház felújításához, térfigyelő kamerák kihelyezéséhez kötötték a projekt támogatását.

A módosítókat is tartalmazó határozat végül nagykoalícióban, a Fidesz-KDNP-s és az MSZP-Összefogás Zuglóért szavazataival többséget kapott. Ellene voksolt a PM, az LMP, a Jobbik és a Civil Zugló.

A testület felszólította Karácsony Gergely (PM) polgármestert, hogy kössön együttműködési megállapodást a Városliget Zrt.-vel május 31-ig.

A XIV. kerületi Fidesz-frakció csütörtök esti közleményében a józan ész győzelmeként értékelte a testület közel kétharmados döntését. Azt írták: ennek köszönhetően az önkormányzatnak érdemi beleszólása lehet a projekt megvalósulásába.

Karácsony Gergely polgármester ugyanakkor óriási vétóra készül.

A Facebookon azt írta:

„Nem találom a szavakat. A zuglói képviselőtestület szocialista képviselői ma megszavaztak egy olyan fideszes határozatot, hogy a zuglói önkormányzat támogatja a Liget Projektet. Pedig a kampányban arra szövetkeztünk, hogy közösen megvédjük a Városligetet. Természetesen élve a törvény adta lehetőséggel megvétózom a döntést. Remélem, meggondolják magukat!”

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.