Vannak-e elégedetlen állampolgárok az országban?

POLITIKA
2016 április 22., 11:13
comments 58

Állampolgári elégedetlenség 2015-ben

Ezzel a címmel jelent meg egy dokumentum a kormány.hu-n.

Tényleg:

photo_camera Forrás: kormany.hu

Remegő kézzel nyitottam meg a lázító hangvételű dokumentumot.

Ez bizony tényleg az, amit a rövid kiemelés ígér: JELENTÉS A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUMBAN ÉS HÁTTÉRINTÉZMÉNYEINÉL 2015. ÉVRE VONATKOZÓAN VÉGZETT ÁLLAMPOLGÁRI ELÉGEDETTSÉG-VIZSGÁLATRÓL

Nézzük a részleteket. Ahol tudom, szó szerint idézem a jelentést, hogy teljes képet kapjunk arról, mekkora az állampolgári elégedetlenség napjainkban:

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

A főosztály munkájával kapcsolatban jellemzően dicsérő és köszönő levelek érkeztek.  

Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

A főosztály a természetvédelmi kártalanítási intézkedések keretében, a feladat törvényi kötelezettség voltára tekintettel, nem végzett állampolgári elégedettség-vizsgálatot. A területvásárlási program visszhangja felmérés nélkül is igen pozitív volt, mert így a külföldiek által illegális termőföld-használati viszonyok kerültek felszámolásra, ezáltal a magyar állampolgárságú helyi gazdálkodók jelentős területű termőföldhöz jutottak a nemzeti park igazgatóságokkal kötött haszonbérleti szerződések révén. Nem volt felmérés a „Földet a gazdának” program keretében sem, de szintén sikernek könyvelhető el annak megvalósítása. Az első ütemben mintegy 7.000 földműves vásárolhatott összességében 128.000 hektár állami földet.  

Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI)

Az AKI tevékenységéből adódóan nem rendelkezik jelentős ügyfélkörrel. Írásos elégedettségvizsgálatot az intézet nem végzett.

Herman Ottó Intézet

Az Intézet által indított képzések résztvevői körében történt a vizsgálat. Az állatgondozói, kerti munkás, sajtkészítő tanfolyamok mind igen magas, kilenc pont feletti értékelést kaptak 1-től 10-ig terjedő skálán mérve. A különböző kiemelt rendezvények közül azok, ahol kérdőíves felmérést végeztek, jó, illetve kiváló értékelést kaptak mind a helyszín, mind pedig a lebonyolítás, a trénerek tevékenysége, a tudás és tapasztalatcsere biztosítása tekintetében.

Agrárszakképző intézmények

A főosztály felügyelete alá tartozó 46 agrár-szakképző intézmény nem végzett elégedettségvizsgálatot, a tanulók és szülők véleményéről szülői értekezleteken, nyílt napokon, illetve lakossági fórumokon tájékozódtak. A visszajelzések döntő hányada pozitív volt, dicsérték többek között a pedagógusok felkészültségét, a szakmai gyakorlati diákmunkát, a szakmai programok megszervezését. Panasz elvétve érkezett, ezek közül tipikus eset volt például az ösztöndíjak késedelmes kifizetése, vagy a balesetveszélyes utcai kerékpártárolók miatti bejelentés.

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

A kialításokkal, programokkal kapcsolatos legtöbb vendégkönyvi vagy facebook bejegyzés pozitív volt. Főleg az időszaki kiállításokat és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat dicsérték. A látogatók leggyakrabban arról panaszkodnak, hogy hosszasan kell sorban állni a múzeumba való bejutáshoz, illetve a sok látogató miatt túlzsúfoltak a kiállítások.

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

A főosztály által ellátott munkával kapcsolatban panasz, vélemény nem érkezett.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)

A NÉBIH élelmiszerlánc-biztonság terén végzett munkájával a lakosság elégedett volt. A laboratóriumoknál két legkritikusabb területe a vizsgálati jelentés kiadásának határideje és a vizsgálatok árai voltak.

Igényként felmerült a vizsgálati jelentések e-mailben történő kiadása. Ennek lehetőségéről folyik az információgyűjtés.

A vizsgálatok árai egyes területeken már jelentősen csökkentek, további mérséklésre nincs mód. A visszajelzések alapján összességében megállapítható, hogy az ügyfél-elégedettség a laboratóriumokban jónak mondható. 

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet

Az akkreditálási időszak alatt összesen 2 kifogás merült fel, melyeknek kivizsgálása során kiderült, hogy a laboratórium nem követett el hibát.

Javaslatként többen kérték az eredményközlés felgyorsítását. Ennek érdekében kérésre nem hivatalos jelleggel elektronikus úton, illetve telefonon történik az eredményközlés.

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézet

Az intézet rendezvényei kapcsán találkozott az állampolgárokkal. A résztvevők nagy száma és az informális visszajelzések igazolták az események sikere mellett az intézet szakmai és társadalmi elismertségét.

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály) Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium

18 megrendelő nyilvánított véleményt, aminek alapján a laboratórium tevékenységét nagyrészt nagyon jónak vagy megfelelőnek értékelték. Az értékelőlap „nem jó” oszlopába egy bejegyzés sem történt.

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézet

2015-ben 729 szakértői eljárást folytattak le, és mindössze egyetlen esetben érkezett kifogás, amit kivizsgáltak. Az Intézet rendezvényeivel kapcsolatban negatív visszajelzés nem érkezett.

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

A Kft. lovas rendezvényein találkozott állampolgári véleményekkel, amelyek informálisak, de minden esetben pozitívak voltak.

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

A döntően köszönetek és elismerések mellett kis számban előfordultak kritikák, illetve javító szándékú véleményt megfogalmazó észrevételek is. Az elmúlt esztendőben negatív vélemény kizárólag szóban, illetve közvetett úton érkezett.

  • Lovak értékesítése tekintetében reklamáció nem, viszont számos elégedettséget tükröző szóbeli és írásbeli visszajelzés érkezett.
  • A lovas szolgáltatásokkal kapcsolatban érkezett észrevételek között egy-két esetben volt negatív, illetve javító szándékú kritika, az összes többi a köszönet és az elismerés jegyében történt. Előfordult olyan eset is, hogy egyazon szolgáltatást az egyik vendég kifogásolta, egy másik viszont elismerését fejezte ki írásban.

„A Ménesgazdaság népszerűsége vonatkozásában jellemző a Facebook oldalán zajló kommunikáció aktivitása. Az oldal kedvelőinek száma az elmúlt évben meghaladta az egymillió-hétszázötvenezret”. Eddig mindent elhittem, itt azért támadt némi kétely bennem. A Facebook-oldal kedvelőinek száma valójában 13 ezer.  

Mezőhegyesi Állami Ménes

A Ménes a hazai és a nemzetközi lovas versenyeken és rendezvényeken, valamint a világhálón keresztül találkozott az állampolgári véleményekkel, amelyek szóban és írásban is, pozitívak voltak.

Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály

Az online elérhető turista állami horgászjegy-kiadási és információs rendszer (TUHIR) kapcsán kizárólag elismerést kapott, amit a pozitív visszajelzéseken kívül a felhasználók számának növekedése is igazolt. Az Állami Halőri Szolgálat tevékenységével kapcsolatban horgászoktól, horgász szervezetektől számos dicséret érkezett, ami azt mutatja, hogy a tisztességes horgászok örömmel vették a szolgálat megalakulását.  

Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya  

Az ügyfelek elégedettségét az eljárás végeztével adott, számos pozitív visszajelzés igazolta, mind személyesen, mind telefonon, mind elektronikus levélben. Voltak azonban, akik az ügyintézés menetét, a válaszadás hosszadalmasságát sérelmezték, vagy a kapott válasszal nem voltak megelégedve. Ez utóbbiak leginkább a jogszabályok és a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem orvosolható, évek óta fennálló problémájuk miatt visszatérő ügyfelek közül kerültek ki.

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség

Az állampolgárok a Főfelügyelőség munkáját többnyire pozitívan értékelték, a beérkező észrevételek alapján az elégedettség 2014-hez képest nőtt. 

Országos Meteorológiai Szolgálat

Valószínűsíthető, hogy a 2015-ös adatok a 2014. évihez hasonlóan fognak alakulni. Ennek alapján várható, hogy az ügyfelek több mint 90 %-a elégedettségét fogja kifejezni a meteorológiai szolgáltatás minőségét illetően.  

Természetmegőrzési Főosztály

A főosztályra a korábbi évektől eltérően, sem panaszos, sem dicsérő levél nem érkezett. 

Nemzeti Park Igazgatóságok

Az egyes Igazgatóságok által elvégzett kérőíves elégedettségi vizsgálatok minden esetben pozitív visszajelzést adtak mind a nemzeti parkok munkatársainak szakértelmére, mind a bemutatóhelyek és programok színvonalára vonatkozóan. A panaszok száma elenyésző volt. Ezeket részletesen kivizsgálták és intézkedtek orvoslásukról. 

A minisztérium további főosztályait illetően az állampolgári elégedettség vonatkozásában említést érdemlő esemény nem történt, illetve a vizsgálathoz kapcsolódó észrevétel, kritika, panasz, vagy dicséret beérkezéséről nincs tudomásunk - zárul a felmérés.  

Ha minden igazk, az össze minisztérium is készít majd hasonló vizsgálatot, alighanem ugyanilyen, már-már önmarcangoló végeredménnyel.

A jelentésre a gyomberbela blog hívta fel a figyelmünket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.