Orbán erkélye két nap alatt elbontható lesz, ha az utókor úgy gondolja

Budapest
2016 április 23., 06:37
comments 235

„A szakfelügyelő nem kapott a szívéhez az elképzelés láttán"

- nyilatkozta a Népszabadságnak a Várban készülő impozáns minisztertelnöki teraszról Zoboki Gábor építész. Ő irányítja a Miniszterelnökség számára kinézett Karmelita kolostor átépítését. Azt mondta, az ő ötlete volt az is, hogy a műemléképülethez hozzátoldjanak egy Dunára néző erkélyt is.

Szerinte az erkély feloldja az épület monoton keleti homlokzatát, ráadásul a kolostor szomszédságában szinte minden épületen van erkély.

„Egy ilyen elhelyezkedésű, funkciójú épületnek, amilyen az új Miniszterelnökség lesz, pláne dukál, hogy erkélyéről élvezhető legyen a városi panoráma. Ybl Miklós is megengedte magának, hogy a Sándor-palotához utólag erkélyt illesszen” – mondta Zoboki.

Az építész szerint az erkély passzol majd a klasszicista, kiemelt funkciójú épülethez. „Nem akartam egy hamar elmúló építészeti elemet. Azt gondolom, ilyen kőerkély illik egy klasszicista ház méltóságához.

Úgy építjük meg, hogy ha egy későbbi kor azt gondolja, nincs szükség rá, két nap alatt elbontható”.

Vagyis kőből lesz, nem betonból.

Az építés szerint az erkély mögötti teremsor miatt kell kibontani hét ablakot is, de szerinte ettől még nem lesz ez egy nagy pihenőterasz, mert csak 120 centiméter széles,

„mindössze arra alkalmas, hogy két kormányfő a megbeszélésük után kiléphessen rá, és pár percig gyönyörködhessen Budapest látványában”.

Zokobi szerint ráadásul a váron kívülről, így a Duna-partról nem igazán lesz látható, mert a várfalak eltakarják nagy részét.  

Csakhogy, mivel a budai panoráma a világörökség része, minden módosítást, még a legkisebbeket is egyeztetni kell az Unescóval. Lapunk napok óta nem kapott választ a magyar hatóságtól arra, hogy kezdeményeztek-e egyeztetést az ENSZ szervezetével, és megkapták-e az engedélyt az erkély építésére.

Az RTL Klubnak ugyanakkor válaszolt az Unesco. Hozzájuk csak olyan megkeresés érkezett, ami állagmegóvásról szól. Vagyis erkély építéséről nem kaptak tájékoztatást.

A világörökségi előírásokat egyébként más esetekben szigorúan veszik a magyar hatóságok, még tetőtéri ablakok kialakítása is lehetetlen a környéken.

A Népszavadság nyilatkozott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt korábban fél évtizedig vezető Varga Kálmán is, aki szerint abban, hogy egyáltalán elkezdődhetett az erkélyépítés, nagy szerepe van annak, hogy „Szét van zilálva az örökségvédelmi hatósági munka."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.