Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtott végre

külföld
2016 április 24., 03:56
comments 76

Észak-Korea bejelentette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétával. Ezt a dél-koreai hadsereg is megerősítette.

Egy szöuli védelmi minisztériumi tisztségviselő szerint a rakéta mintegy 30 kilométer távolságra repült el, de hozzátette: nem biztos, hogy a kísérlet sikeres volt.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint

a kísérletet személyesen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető irányította.

Az Egyesült Államok stratégiai parancsnoksága közölte, hogy észlelte a rakéta elindítását, és nyomon követte röppályáját, de az nem jelentett veszélyt Észak-Amerikára.

A washingtoni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy Észak-Korea ballisztikusrakéta-kísérleteivel

egyértelműen megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

A minisztérium tudatta azt is, hogy a rakétakilövés miatt korlátozásokat rendelnek el az észak-koreai külügyminiszterrel szemben, aki jelenleg az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló konferenciáján vesz részt New Yorkban.

Ő és küldöttsége emiatt nem mozoghat szabadon, csak azokat a helyeket látogathatja meg, ahová az ENSZ-beli programjához kapcsolódóan feltétlenül szükséges elmennie.

Franciaország felszólította az Európai Uniót, hogy vezessen be további szankciókat Észak-Korea ellen, ha Észak-Korea tényleg elindított egy ballisztikus rakétát. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.