Gulyás: Az egyik legnagyobb balliberális portálhoz mentek MNB-pénzek, "pártok felett álló döntések" születtek

politika
2016 április 24., 12:28
comments 182

Gulyás Gergely vasárnap délután tartott sajtótájékoztatót, mert a kormánypárt már a most következő héten benyújtja az Országgyűlésnek a terrorveszélyhelyzetekben különleges jogrendet létrehozó alkotmánymódosítás tervezetét, amit aztán rákövetkező héten már tárgyalhat is a parlament. Aztán beszélt kicsit a jegybanki alapítványok körül botrányról is.

photo_camera Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Hogy a terrorveszélyről szóló módosításnak milyen veszélyei volnának, arról előbb itt, majd az (alig) módosított verzióról itt írtunk részletesen.

A parlament törvényalkotásért felelős alelnöke optimistának mutatkozott, hogy az eddig vonakodó ellenzéki pártok is kiállnak majd a javaslat mellett. Ennek szerinte egyik fontos pontja, hogy közvetlen terrorveszélyre utaló bizonyítékok esetén a kormány bevethesse a katonaságot, még azelőtt, hogy az országgyűlés jóváhagyná a terrorveszély kihirdetését. Az MSZP-ről Gulyás megjegyezte, hogy bizonyára "a közelgő elnökválasztás miatt nem voltak olyan állapotban", hogy részt vegyenek az egyeztetésen, ami felelőtlenség.

A képviselőt kérdezték az MNB alapítványok költekezéséről is. Szerinte a jegybank "kiemelkedően jó teljesítményt végez Matolcsy keze alatt", hiszen az ország "sok százmilliárd forintot nyert azon, hogy egy új jegybanki politika váltotta fel a Simon András-félét". (A jegybanki politika kockázatáról részletesen itt írtunk.)

Gulyás az alapítvány létrehozását pártolja, de hibának minősítette, hogy az országgyűlési titkosítani próbálta gazdálkodásukat, épp ezért jó szerinte, hogy a parlament keddi döntése óta a számvevőszék is ellenőrizheti az alapítványokat.

Végül - a VS-nek juttatott több mint félmilliárd forintra utalva - azt is mondta, hogy az egyik legnagyobb balliberális portált finanszírozta az MNB; ezek "pártok felett álló döntések voltak", amikkel az azokat meghozóknak kell elszámolniuk. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.