MSZP: Törvények sorát szegte meg az MNB

gazdaság
2016 április 26., 08:04
comments 90

Vizsgálatok sorát követeli az MSZP, miután kiderült, hogy mire és mennyit költöttek a Magyar Nemzeti Bank alapítványai.

Az egyik legfontosabb gyanú azzal kapcsolatos, hogy az MNB alapítványai állampapírokat vásároltak.

Az EU-ban a jegybankok nem vásárolhatnak saját államuktól kötvényeket, és erősen kérdéses, hogy ezt a szabályt át lehet-e hágni azzal, ha a jegybank nem közvetlenül, hanem saját alapítványain keresztül teszi ugyanezt.

A GDP 0,7 - 0,8 százalékának megfelelő mértékben finanszírozták a magyar államot az alapítványok e módszerrel, ami az MSZP szerint az uniós alapszerződésen túl a hazai, nemzeti bankról szóló törvényt is sérti.

Erről a parlament költségvetési bizottságán keresztül meg akarják kérdezni Kovács Árpádot, a Költségvetési Tanács elnökét és Varga Mihály gazdasági minisztert és Domokos László ÁSZ-elnököt is. A kérdések lényege:

Tudtak erről? Mit tesznek most?

Nem volt közbeszerzés

Továbbá Polt Péter legfőbb ügyéssszel kivizsgáltatnák, hogyan volt lehetséges, hogy az MNB alapítványai nem végeztek közbeszerzéseket, holott közpénzből százmilliókért adtak megbízásokat.

Ezért a Közbeszerzési Hatósághoz is fordul a párt, és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezik, jelentette be Tóth Bertalan szocialista képviselő kedden a parlamentben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.