Szávay István nem lázong tovább Vona ellen

politika
2016 április 26., 15:08
comments 141

Szávay Istán a Facebookon azt írta a visszalépéséről: „Így döntöttem, így kellett döntenem, ez volt helyes.” Majd mindenkit arra kért, hogy dolgozzanak együtt a párt győzelméért.

A Jobbik keddi közleménye szerint Szávay egyedül hozta meg döntését, támogatóit pedig ennek elfogadására kérik. A képviselő a párt nemzetpolitikai kabinetvezetőjeként a Jobbik határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájáért fog felelni.Szávay István jobbikos képviselõ egy román zászlóval az Országgyûlés plenáris ülésén 2014-ben - Fotó: Kovács Attila / MTI Vona Gábor múlt héten jelentette be, hogy a jelenlegi alelnök közül nem támogatja Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását a másfél hónap múlva sorra kerülő tisztújításon. Mindezt azzal indokolta, hogy vannak jobban náluk, például olyan polgármesterek, akik már nyertek és a mindennapokban is kormányoznak.

A Jobbik közleményében Novák Elődék félreállításáról azt írja, hogy nem most, hanem 2018-ben kell majd megvitatni, hogy Vona Gábor jól döntött-e, amikor meghozta a pártot is megosztó döntést. Hozzátették, hogy párt alapszabálya szerint az elnöknek minden joga megvan ahhoz, hogy vétóval éljen. Vona Gábor ezzel egyszemélyi felelősséget vállal a párt 2018-as választási győzelméért. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.