Az USA szerint nem háborús bűn, hogy a földdel tettek egyenlővé egy kórházat Afganisztánban

42 ember halt meg és még 37 sérült meg súlyosan abban a légicsapásban, ami egy kunduzi, az Orvosok Határok Nélkül nevű civil szervezet által Afganisztánban működtetett kórházat ért tavaly.

Az amerikai hadügyminisztérium megrótta és a szolgálatból felmentette azt a 16 embert, aki részt vett a csapás irányításában és végrehajtásában, ám büntetőjogi felelősségüket nem vetették fel.

A Pengtagon szerint ugyanis nem háborús bűn lebombázni egy kórházat. Igaz, azt elismerték, hogy a támadás felelősei megszegtek egy sor szabályt.

Joseph Votel tábornok szerint a súlyos fáradtság tovább bonyolította az amúgy "extrém" helyzetet, amiben a katonák a döntésüket meghozták. Több döntési folyamat is hibás volt, technikai eszközök hibája is szerepet játszott a döntésben, ezért úgy látják, hogy nem volt szándékos a kórház megsemmisítése, így nem is lehet háborús bűnről beszélni. (DW)