Mégis Magyarországra jön a Mercedes

gazdaság
2016 április 29., 07:08
comments 110

Márciusban még az a pletyka terjedt, hogy a Mercedes Szlovákiában gyártja majd egyik új modelljét, illetve ott épít motorösszeszerelő üzemet. Aztán nemrég kiderült, hogy az autógyártó 250 millió eurós beruházásra készül Magyarországon, ma pedig Szijjártó Péter Kecskeméten letette egy 185 milliárd forintos Mercedes-kompaktautógyár alapkövét, és azt mondta:

"A legjobbat, vagy semmit - szól a Mercedes jelmondata, a cég a legjobb mellett tette le voksát, amikor Magyarországot és Kecskemétet választotta."

A miniszter szerint az alapkő egyben mérföldkő is, a beruházási programmal a Mercedes és Magyarország együttműködése teljesen új dimenzióba lép. A most induló, 185 milliárd forintos fejlesztéssel a német cég magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja az 500 milliárd forintot.

(MTI, Portfolio)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.