A Bors szerint a turai kastélyban járt Orbán Viktor apja

politika
2016 április 30., 04:19
comments 93

A 444 írta meg elsőként, hogy a Schossberger zsidó bárói család gyönyörű turai kastélyát egy több szálon is Tiborcz Istvánhoz köthető cég vette meg 200 millió forintért. A céget Tiborcz korábbi üzlettársa és barátja, Hamar Endre ügyvédi irodája képviselte az önkormányzatnál, ráadásul Tiborcz fizette be a cég anyavállalatának 100 ezer forintos bejegyzési illetékét is.

Most a Bors turai lakosok szavai alapján azt írja, hogy nemcsak a miniszterelnök veje, hanem az apja is köthető már a kastélyhoz.

Orbán Győzőt ugyanis több helyi látta már a környéken.

Mostanában kezdődik is az évtizedek óta romosan álló kastély felújítása is, a kastélyparkban már kivágtak több - egyébként védelem alatt álló - fát is.

A Bors riporterét már be sem engedték a kastélyba.

Mi még 2 éve bejártuk az épületet, akkor még be lehetett:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.