Minden évben ez az amerikai közélet legnagyszerűbb eseménye

külföld
2016 május 01., 05:28
comments 63

Azt hiszem általában nagyon kevés dologért tudok ilyen gyermeki lelkesedéssel rajongani, de a Fehér Házi Tudósítók Vacsorája kivétel, szerintem az az egyik legjobb dolog a világon. Mármint nyilván halál bennfenteskendő, a viccek egy részét úgy sem értem teljesen, hogy viszonylag szorosan követem az amerikai politikát, de ezzel együtt is már éjszaka keresgéltem a Youtube-on, hogy hátha fent van, és most reggel rögtön meg is néztem.

Aki nem ismeri a műfajt, annak annyit kell tudnia, hogy minden évben egyszer a hivatalban lévő amerikai elnök díszvacsorán vesz részt az ország legismertebb újságíróival. Általában az elnök és egy humorista mond beszédet (vagy lehet hogy többen is, de ez a kettő a lényeg), és ezek a beszédek nagyon viccesek.

Obama megválasztása után például egy Wanda Sykes nevű nő volt a vendég, akiről korábban sosem halottam, és akinek az előadását sikítva röhögtem végig. Szerintem Obama ciklusában az volt a legjobb.

link Forrás

Idén volt Obama utolsó ilyen vacsorája, és megint jó beszédet írtak neki. Nem fogom megölni azzal a poénokat, hogy lefordítom meg elmagyarázom őket, aki tud angolul, meg érdekli az amerikai közélet, az nézze meg. Ha csak a felében érti, hogy miről van szó, már jól fog szórakozni. Az is kiderült belőle például, hogy Obama szerint Hillary Clinton lesz a következő elnök. Na nem mintha ehhez valami különös jóstehetség kellene.
link Forrás

Idén az elnök után Larry Wilmore beszélt, őt
lehetett ismerni, most már Nightly Show címen saját műsora van a Comedy Centralon. Azt még nem néztem végig, mert már rosszul éreztem maga, hogy milyen régen nem ment ki hír.
link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.