Kettős bérrendszer bevezetése lehet a kormány válasza a cafeteria betiltására

gazdaság
2016 május 02., 03:22
comments 45

Az Európai Bíróság az európai jogrendbe ütközőnek találta, hogy a magyar cafeteriarendszerben az állam csak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány étkezési jegyeire adott nagyobb adókedvezményt, ezért felszámolta azt. A Faktor értesülései szerint a kormány még nem döntött a rendszer pótlásáról, de ötletek már vannak.

Ezek egyike, hogy a jövőben ún. kettős bérrendszert vezetnének be, vagyis

havi húszezer forintot a munkáltatók járulékmentesen adhatnának a dolgozóknak.

A Faktor ezt címében 240 ezer forintos béremelésként értelmezte, ami sajátos olvasata a valóságnak. Egyrészt, mert összesen lehet egy évben 240 ezer forintnyi bért járulékmentesen kifizetni, másrészt a munkavállalót aligha érinti, hogy a munkáltatója ez után a jövedelem után nem fizet járulékokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.