cafeteria

2019. február 5.
2018. november 23.
2018. november 7.
2018. november 6.
2018. október 25.
2018. október 16.
2018. július 20.
2016. december 21.
2016. december 17.
2016. július 29.
2016. május 2.
2016. március 10.
2016. március 3.
2014. november 17.
2014. november 4.
2014. október 25.
2013. november 18.
2013. augusztus 12.

Nem jár cafeteria a pedagógusoknak

Szeptembertől. Talán a jövő évtől igen – mondta a köznevelésért felelős államtitkárság, ami szerint a tanév elkezdődhet a kollektív szerződés nélkül is. A törvény szerint a köztisztviselőknek jár évente 200 ezer forint béren kívüli juttatás, de a közalkalmazott pedagógusoknak csak adható volt. A pedagógusok egyébként béremelést kapnak(Világgazdaság Online)

2013. április 24.

Dinamikusan nő Németh Zsolt devizanapidíja

A külügyi államtitkár első teljes hivatali évében még csak 783 ezer forintnyi devizanapidíjat kapott, 2012-ben már 977 ezret, 2013 első három hónapjában pedig már 329 ezret. Cafeteriából viszont közvetlenül a kormányalakítás után kapta a legtöbbet, fél év alatt 496 ezer forintot, azóta évi 200 ezer forinttal kell beérnie. Havi bruttó 997 ezres fizetését tavaly 140 ezer forint ruhapénzzel és 20 ezer forint folyószámla-költségtérítéssel egészítette ki, akármi is legyen az. VIA.