A Világbanknál működő nemzetközi vitarendező szervezet, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID) október 9-én döntést hozott a magyar állam és a francia Cheque Déjeuner (CD, vagy újabb nevén Groupe UP) cafetériacég vitájában. Az ICSID a Cheque Déjeuner-nek adott igazat, és kártérítést ítélt meg a cégnek. Hogy pontosan mennyit, azt még nem tudni, de az biztos, hogy a CD 39 millió eurót, azaz kb. 12,6 milliárd forintot követelt az eredeti beadványában, tehát ez lehet az irányadó összeg.

A CD egyike volt annak a 3 francia multinak, amiket az Orbán-kormány kiszorított az étkezésiutalvány-piacról a cafetériarendszer 2011-12-es átalakításával. Ennek lényege az volt, hogy megemelték az étkezési utalványok adótartalmát, míg az újonnan bevezetett, állami cég által kiállított Erzsébet-utalványoké és a szintén új (OTP-s, K&H-s és MKB-s) SZÉP-kártyáké alacsony maradt. A kormány az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításokat két dologgal indokolta: hogy javítsanak a magyar dolgozók étkezésén, és hogy az utalványpiacon tevékenykedő cégek nyereségét Magyarországon tartsák. A rendszert ebben a formában egyébként hónapok múlva fel is számolják, ugyanis már az Európai Unió Bírósága is megállapította, hogy jogellenes volt a bevezetése. 

A CD a Ticket Restaurant utalványokat forgalmazó Edenreddel és a Sodexóval együtt fordult az ICSID-hez, és az Edenred ügyében már 2016-ban döntött is a testület: több mint 7 milliárdos kártérítésre kötelezte a Magyar Államot. Az ICSID korábbi döntései nem feltétlenül irányadóak az eléjük kerülő többi jogvitában, ezért a CD ügyében elvileg akár az államnak kedvező, az az Edenred-ügyben hozottal ellentétes ítélet is születhetett volna, és a magyar állam bizonygatta is az igazát. A kormányt képviselő ügyvédek szerint a három francia cég azért vonult ki Magyarországról, mert a 2011-es jogszabálymódosítások után már nem volt többé jövedelmező az üzletük, márpedig ahhoz semmi joguk nincsen, hogy a magyar üzletük mindenképp jövedelmező legyen. A CD és az Edenred ügyvédei pedig azt bizonygatták, hogy a 2011-es reformok éppen arra irányultak, hogy az állam kisajátítsa az ő üzletüket, és kiszorítsa őket a magyar piacról. Az eddig lezárult két ügyben az ICSID is erre az álláspontra jutott.

A CD egyébként 1997-ben lépett a magyar piacra, és folyamatosan növekedtek, 2011-ben a magyar utalványpiac 18 százaléka az övék volt.

Az ICSID döntése azonban közel sem jelenti a vita végét, sőt az igazi jogászkodás csak most kezdődik.

Az ICSID ugyanis az Edenred és a CD ügyében is az 1987-ben Franciaország és Magyarország között megkötött beruházásvédelmi egyezményre alapozta a döntését, sőt erre alapoztak a cégek a keresetükben is. Ilyen kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények a világon szinte minden olyan állam között léteznek, amiknek kicsit is jelentősek az egymással ápolt gazdasági kapcsolatai.

Az EU-n belül azonban ilyen megállapodásokra nincs szükség, hiszen az Európai Unió saját jogszabályai minden tagállamra vonatkozóan egységesen szabályozzák a beruházásokat és a cégek EU-n belüli terjeszkedését, hiszen a schengeni zóna egyetlen nagy gazdasági térség. Ráadásul a kétoldalú beruházásvédelmi megállapodásokban lehetnek különbségek is, holott az EU lényege pont az, hogy a gazdasági szabályozásban ilyen különbségek ne legyenek, azaz egy francia cégnek Magyarországon pont olyan bánásmódban kell részesülnie mint egy magyarnak Magyarországon, vagy mint egy magyar cégnek Hollandiában, vagy mint egy belga cégnek Csehországban, és így tovább.

Hogy az EU-s jog hogyan hat a tagállamok között már korábban megkötött kétoldalú beruházásvédelmi megállapodásokra, az már a 2004-es nagy EU-bővítéskor is viták alapja volt, még a magyar parlament is foglalkozott vele, de végül semmilyen döntés nem született, a képviselők úgy voltak vele, ez túl nagy falat a magyar parlamentnek, majd kivárnak, és meglátják, mi lesz.

És majd másfél évtizeden keresztül nem is volt semmi. Az ICSID továbbra is döntögetett kétoldalú egyezmények alapján, és működött az Európai Unió is.

Idén márciusban azonban a Szlovák Köztársaság és egy holland biztosítócég, az Achmea perében az Európai Unió Bírósága (EUB) kimondta, hogy az 1991-ben megkötött holland-szlovák beruházásvédelmi megállapodás vitarendezésre vonatkozó cikkelye ellentétes az uniós joggal.

Ez az ítélet nem kötelező az ICSID-re nézve, Magyarországnak, mint EU-tagnak azonban ennek megfelelően kellene eljárnia. Eszerint a magyar kormány elvileg megpróbálkozhatna azzal, hogy nem fizeti ki az ICSID által a CD-nek ítélt kártérítést arra hivatkozva, hogy az EU-s jog szerint eleve nem volt törvényes, hogy a francia-magyar beruházásvédelmi egyezmény alapján az ICSID döntött a francia cafetériacégek és a Magyar Állam vitájában (igaz, az ICSID előtti eljárásokban a rendelkezésünkre álló információk szerint a magyar fél nem hivatkozott az eljárás EU-s joggal való összeegyeztethetetlenségére).

De ha esetleg így is döntene a kormány, a kártérítés elől valószínűleg nem menekülnének meg, a cafetériareformot ugyanis már az EUB is jogellenesnek ítélte. Kérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot, a Kormányszóvivői Irodát és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is arról, végrehajtja-e az ICSID döntését a magyar kormány, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.